A Közel-Keletre utazott Novák Katalin

A legfrissebb hírekért kövessen minket a Google-ön!

Az energetikai és gazdasági együttműködések erősítésének fontosságát hangsúlyozta Novák Katalin köztársasági elnök a Bahreini Királyságban tett látogatásakor csütörtökön.

Novák Katalint Bahrein királya, Hamad bin Isza Ál Halifa sejk is fogadta, akivel egyetértett abban, mihamarabb békére van szükség Ukrajnában.

Novák Katalin emlékeztetett arra, hogy magyar elnök első alkalommal látogatott a Bahreini Királyságba.

Kiemelte: a két ország kultúrája látszólag különbözik egymástól, de a hagyományos értékek védelme tekintetében nagyon hasonlítanak.

Novák Katalin szólt az orosz-ukrán háborúról, amely közvetlenül is érinti Magyarországot, hiszen Kárpátalján csaknem 150 ezer magyar ember él. Kiemelte, hogy a háború mielőbbi lezárására, békére lenne szüksége Európának.

A gazdasági kapcsolatokról szólva Novák Katalin örömét fejezte ki, hogy jövőbe mutató együttműködési megállapodás születhet a két ország vállalatai között.

A magyar államfő részt vesz a bahreini állami gazdaságfejlesztési alap (Economic Development Board, EDB) bemutatóján. A rendezvényen, amelyen részt vett Bahrein miniszterelnöke is, Novák Katalin megerősítette, hogy Magyarország támogatja, hogy Bahrein schengeni vízummentességet kapjon, a Mol részéről pedig Világi Oszkár csoportszintű vezérigazgató-helyettes, valamint a bahreini Nass Corporation és a Nogaholding képviselői írtak alá megállapodási nyilatkozatokat.

Az államfő kíséretében lévő Steiner Attila energiapolitikáért és klímapolitikáért felelős államtitkár a közmédiának nyilatkozva hangsúlyozta, hogy az államfői látogatások nagyban segítik a gazdasági együttműködést.

Novák Katalin: Ukrajna lerohanásával Putyin átlépte a Rubicont

Európa nélkül nincs magyar jövő, ahogy Magyarország nélkül sincs európai jövő – hangsúlyozta a köztársasági elnök.

“A Közel-Keletre utazott Novák Katalin” bejegyzéshez 2 hozzászólás

  1. Azért kíváncsi lennék hogy ilyenkor a diplomáciai protokoll a fontosabb, vagy esetleg mégis nem kellett volna-e hidzsábot (fejkendőt) viselnie Novák Katalinnak. Már csak azért is hogy meg ne sértse a vendéglátó ország kultúráját. A fényképek szerint a diplomáciai protokoll győzedelmeskedett. Lehet hogyha felveszi a kendőt,mégtöbb zsírosabb üzletet lehetett volna kötni.