Egyre nagyobb szükség van a keresztény hitre és értékvilágra, ma különösen fontos, hogy ezeket „képesek legyünk minden körülmények között megvédeni”, és továbbadni az utódoknak – jelentette ki az igazságügyi miniszter vasárnap a Hajdú-Bihar vármegyei Tégláson.
Varga Judit a kormány, a Hajdúdorogi Főegyházmegye és a hívek támogatásával belsőleg megújult Szent Illés próféta görögkatolikus templom ünnepélyes felszentelésén úgy fogalmazott, „a veszélyek korát éljük”, ami nemcsak a szomszédságban tartó háború fizikai kiterjedésének veszélyét, hanem az Európai Uniónak „a hagyományos európai értékeket tagadó Európát építő” tevékenységét is jelenti.
„Mi viszont úgy hisszük, hogy Európát zsidó-keresztény gyökerei táplálják”
– hangoztatta a tárcavezető, hozzátéve, ennek építőkövei a hagyományos közösségek, a családok, a nemzetek és a történelmi egyházak.
Az igazságügyi miniszter kifejtette, egy templom létrehozása túlmutat a kövek és téglák beépítésén, vagy a falak felhúzásán, minden új és felújított imaház, és ezzel megerősített közösség az ezeréves magyar keresztény kultúrát védő vár falában jelent egy oszlopot.
„Hisszük és valljuk, hogy ezen intézmények által olyan örök érvényű erkölcsi tanításokkal, olyan értékekkel gazdagodik a magyar társadalom, amelyek már kiállták az idők próbáját”
– mondta Varga Judit.
Az igazságügyi miniszter az egyházak és a kormány kapcsolatáról szólva azt mondta, a szoros együttműködés eredményeként a kabinet az elmúlt 13 évben 150 új templom felépítését, valamint háromezer imaház felújítását támogatta.
Az egyházi intézmények számának emelkedését örvendetesnek nevezve Varga Judit emlékeztetett: a történelmi egyházak 350 óvodát és 546 általános iskolát tartanak fenn, az általuk irányított 255 gimnáziumban pedig 55 ezer tanuló ül a padokban, ami a magyar gimnazisták összlétszámának negyedét jelenti.





Na ! Ez megszólalt gazdája parancsára.
Tituszkám, metélt vagy, vagy hülye buzi???
Van egy mocskos metélt, vagy buzi köcsög, aki nem érti mit is írtál, de nem tetted ki a buzik címerét és így ellened szavazott!!!
ennek a nőnek már le kellett volna mondani a miniszteri posztjáról, addig szót sem érdemel, pláne akik megszólaltatják. A neokohn biztos ismeri a chérem fogalmát és az okát is( vegrehajtoi kamara elnoke, az allamtitkara)
Ezt a ribancot a régi időkben máglyán égették volna el, mert igazi. aljas, népáruló, a magyar népet eláruló, aljas boszorkány!!! Csak a csontrák legvégső stádiumát kívánom neki, de nagyon!!!!