Helikopterbalesetben meghalt az ukrán belügyminiszter

Helikopterbalesetben szerdán meghalt Denisz Monasztirkszkij ukrán belügyminiszter, a helyettese és egy államtitkár is a Kijev melletti Brovariban – közölte reggel az ukrán rendőrség.

Monasztirszkij 42 éves volt, 2021 nyarán lett belügyminiszter. Első helyettese, Jevhenyij Jenyin, aki ugyancsak 42 éves volt, és Jurij Lubkovics, a belügyminisztérium 33 éves államtitkára szintén életét vesztette.

A Censor.net ukrán portál a belügyminisztériumra hivatkozva jelentette, hogy a balesetnek 18 halálos áldozata van, köztük három gyerek.

E forrás szerint 14 felnőtt és 12 gyerek megsérült.

Ihor Klimenko országos rendőrfőnök azt mondta, hogy a halottak közül kilencen a helikopter fedélzetén voltak.

Jurij Ignat, a légierő parancsnokságának szóvivője egy tévéadásban elmondta, hogy a Brovariban lezuhant helikopter az állami katasztrófavédelmi szolgálathoz tartozott.

Kijev megye kormányzója, Olekszij Kuleba közölte, hogy a helikopter egy óvoda és egy lakóház mellett zuhant le. A baleset után robbanás történt, a területen hatalmas tűz ütött ki.

Az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) megindította az eljárást a szerencsétlenség okainak feltárására. Három alapvető verziót vizsgálnak: a repülési szabályok megsértését, műszaki meghibásodást és szándékos cselekményt.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök „szörnyű tragédiának” nevezte a balesetet, amely „kimondhatatlan fájdalmat” okoz.

Charles Michel, az európai uniós tagállamok állam-, illetve kormányfőit tömörítő Európai Tanács elnöke a szerencsétlenség hírére reagálva megrendülését fejezte ki. „Osztozunk Ukrajna és az áldozatok családjainak gyászában, Denisz Monasztirszkij az Európai Unió nagy barátja volt” – írta a belga politikus a Twitteren.

Emmanuel Macron francia elnök közölte, hogy elszomorítja a miniszter tragikus halála.

Vezető lengyel politikusok, köztük Andrzej Duda elnök is részvétét fejezte ki. A konzervatív politikus a Twitteren az írta: nagy szomorúsággal fogadta a több ember, köztük az ukrán belügyi tárca képviselői halálát okozó légikatasztrófa hírét.

Izraeli vésztartalékból látja el lőszerrel a Pentagon az ukránokat

Az amerikai lőszergyártók képtelenek lépést tartani Ukrajna óriási igényeivel, viszont a készletek lecsapolása akár az izraeli védelmi képességekre is hatással lehet.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem jelenítünk meg hirdetéseket.