Felfüggesztették szerdán a kormányzó brit Konzervatív Párt egyik alsóházi képviselőjének frakciótagságát, miután párhuzamot vont a koronavírus elleni nagy-britanniai oltási kampány és a holokauszt között.
Andrew Bridgen, aki 2010 óta képviseli a londoni parlamentben a közép-angliai Leicestershire megye egyik választókörzetét, a Twitteren tette közzé botrányt kavaró bejegyzését.
Bridgen annak idején többször is bírálta a konzervatív kormány által a koronavírus-járvány megfékezésére bevezetett korlátozásokat és zárlatokat, a 2020 végén megindult nagy-britanniai oltási kampányról azonban eleinte dicsérően szólt, és minden alkalommal Twitter-bejegyzésekben számolt be arról, hogy megkapta az esedékes oltási adagokat.
Néhány hete azonban összeesküvéselméleteket kezdett terjeszteni arról, hogy a koronavírus elleni oltásoknak sok halálos áldozatuk van, és a kormány ezeket a haláleseteket eltitkolja.
Beszámolt a súlyos mellékhatások igen ritkán előforduló tényleges eseteiről is, de olyan félrevezető kiegészítésekkel, amelyek azt sugallták, hogy ilyen esetekből több történik, mint amennyit a vizsgálatok kimutatnak.
Az egyik legutóbbi bejegyzésében viszont már egy olyan idézet szerepel, amely szerint
a koronavírus elleni oltási kampány az emberiesség elleni legsúlyosabb bűncselekmény a holokauszt óta.
Bridgen szerint ezt egy kórházi kardiológus főorvos mondta neki.
Rishi Sunak miniszterelnök az alsóház szerdai ülésnapján teljesen elfogadhatatlannak nevezte a képviselő e megnyilvánulását.
Simon Hart, a frakciófegyelemért felelős kabinettag (Chief Whip) bejelentette, hogy vizsgálatot indított az ügyben, és ennek idejére felfüggesztette Bridgen tagságát az alsóházi konzervatív pártcsoportban.
Ez azt jelenti, hogy Andrew Bridgen egyelőre csak független képviselőként vehet részt a parlamenti munkában.
Hart nyilatkozata szerint Nagy-Britanniának minden oka megvan arra, hogy nagyon büszke legyen az oltási program eredményeire.
Hozzátette: a vakcinák kínálják a legjobb védelmet a koronavírus okozta Covid-19 betegség ellen, az álinformációk ugyanakkor emberéletekbe kerülnek.
A brit egészségügyi minisztérium legfrissebb statisztikája szerint Angliában, ahol az Egyesült Királyság népességének 90 százaléka él, eddig 144,3 milliót adtak be a koronavírus elleni vakcina első, második, harmadik és negyedik – emlékeztető – dózisából. Az 50 év feletti angol lakosság csaknem kétharmada mind a négy oltási adagot megkapta.

Vicces.
Hiába no! A nyugati demokrácia és a szólás szabadsága szent dolog.
Mindehhez nem a szólásszabadságnak van bármi köze, hanem a gonosz tudatlanságnak, vagy, ha tisztában van azzal, a XX. század közepén, Európában 6 MILLIÓ zsidót pusztítottak el a Holokauszt során, akkor valóban nem a megfelelő helyen ült.Nem kellene amolyan szójátékba keverni a Holokauszt szót, ami egyszer történt meg, bár igazán lemondtunk volna róla.
Ja, szóval szerinted vannak érinthetetlen szavak. Szerintem meg nyugodtan össze lehet hasonlítani bármit bármivel – és majd az értő vagy értetlen közönség eldönti, hogyan értékelje.
Jaaa, a tudatlanság megvéd, nemde?! A Holokauszt nem érinthetetlen szó/ kifejezés, csupán ahhoz nem lehet és NEM ILLIK egy covid-járvány elleni oltást HASONLÍTANI!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Miféle tudatlanságról hablatyolsz? Az, hogy mi illik, mi nem illik nem a te döntésed. A Holokausztot kisajátítani pedig egyetlen vallási-etnikai-politikai csoportnak sincs semmilyen joga – tehát a tudatlanságot ide keverni dőreség.
„A Holokausztot kisajátítani”?! Tudod, ” nagyon okoska”, szívesen lemondtunk volna a 6 MILLIÓ EURÓPAI ZSIDÓ BESTIÁLIS ELPUSZTÍTÁSÁRÓL!!! 10 családtagomat vitték el Auschwitzba és ebből egyetlen női rokonom tért vissza, majd még nem volt 60 éves sem, mikor a rák elárasztotta egész testét. Gondolkozz, már ha van mivel!
Nagy állatbarát vagyok. Kiváltkép szeretem a madarakat, kivéve a fácánok egyik alfaját : a balfácánt.
Ez – a Kínában 孙悟空 – nak nevezett – szárnyas, rengeteg butaságot kárál. Mivel a hülyesége ragályos, a vele való társalgás ellenjavalt.
Magam is imádom az állatokat és tudom, mennyire értelmes élőlények, de kivétel azért van, mint pl. ez a rasszista balfácán. Már nem is tudom, személyes érintettnek kell lenni ahhoz, h. valaki fel tudja fogni a XX. század legnagyobb európai ember-pusztítását?!
A Sztálinnak tulajdonítják az az állítást, mely szerint
Kevés olyan embert ismerek, aki a kambodzsai terrort(1), vagy a ruandai népirtást(2) személyes tragédiájaként élte volna meg.
Az eddigiek alapján egy elkeserítő IGEN a válasz arra a kérdésre, hogy
Mint már jeleztem, nem nagyon kedvelem a balfácán kárálást, de százszor inkább ez, mint az Elmentazesze Tamás talpasainak az ámokfutása, mely
https://uploads.disquscdn.com/images/1c33c7c00df46d32fb6fec9d1a63c2108fb5691c404579930b6696d334b6a82f.png
ezeken a gyakorlópályákon kerül megrendezésre.
Az itt olvasható mocskot nem holmi mezei talpas, hanem , a Mi Hazánk történész diplomával ékesített képviselőjelöltje, Ábrahám Barnabás jegyzi :
https://uploads.disquscdn.com/images/d8da8ac2e1d02c91dfad1d074585eb9dd102b610cd92a1f5d31b00dab5218e82.png
Ahol ilyenek a hadnagyok, ott mit várhatunk a talpasoktól :
https://uploads.disquscdn.com/images/c1a24d1ad70ae26b1ef807000ba689db7d64c37dea0a9790efb042b36f3fe18f.png
Anna Frankról jut az eszébe :
https://uploads.disquscdn.com/images/cc7a5438593d0c34c131580086627dfef76c08dbcc1f7ec54540fc22d7230bf5.png
——-
1)1975 és 1979 között, a Pol Pot vezette Demokratikus Kambodzsában – becslések szerint – legalább 1,7 millió embert gyilkoltak meg, éheztettek vagy dolgoztattak halálra.
2)1994 április 6. és július eleje között a megjósolhatatlanul gyors népirtásban hivatalosan 937.000 tuszi és mérsékelt hutu halt meg.
S attól lettek tuszik vagy hutuk, hogy a Belgák milyen személyit nyomtak a kezükbe.
Ha az on csaladjabanl is ” elveztek” volna,maskeppen ” szonokolna”.
Meg valamit, bar soknak nem fog tetszeni.
A hat millio aldozattal ” helyet csinaltak” az eljovendo Eurabianak.
Vagy mar nem is annyira – eljovendo.
Allampolgarok helyett,akiktol elvettek jogaikat,es kesobb eletuket is, kaptak keselo,tomeg kozepen robbanto,gazolo, a Sharia torvenyeit
Europara alkalmazo -ujakat.
Bar meg ez is kismiska ahhoz kepest, ami ma tortenik a ” muvelt” Europaban.
Nem szónokolok. A Holokausztot senki nem sajátíthatja ki, ugyanis nem kizárólag zsidó áldozatai voltak. A tanulatlan-tudatlan propagandisták hajlamosak negligálni a politikai okokból, egészségi állapotuk miatt, egyéb, származásuk – pl. cigányok! – miatt megsemmisítettek áldozatát. Ennyi.
Szoval aki onnek ellent mond, az ” tanulatlan, tudatlan propagandista”.
Ha a sajat csaladja reven erezte volna- kevesbbe fennkolten papolna.
Meg egy ” csekelyseg”.
Mar akkor, amikor tudtak, mi tortenik Auschwitzban, akkor sem bombaztak az oda vezeto sineket.
Ennel ” meg szebb” volt a fegyvertarsak ( csendorok) vagy az ( usztasak ) kiserete a halalmarsba, es a vonatokhoz.
Persze ezt ma ugy allitjak be, hogy ” nem volt valasztas”.
Szep peldaja- a danok, akik megmentettek zsido polgaraik tobbseget.
Ha mar a ciganyokat emlitette, Dani Karavan izraeli zsido szobrasz
allitott emleket Berlinben a cigany Holocaustnak.
Nem az a tanulatlan, aki nekem ellentmond, hanem az, aki tárgyi tudás nélkül hablatyol. Pl. sínek bombázásának-nem bombázásának semmi köze ahhoz, hogy senki nem sajátíthatja ki a Holokausztot. Teccik érteni? Vagy készítsek kifestőkönyvet is hozzá?
Csak nem ” irigyli” a ” kisajatitokat” akik – vegre- megtanultak magukra- es nem a ” gazdanepek” re szamitani?
Lenne okom irigykedni a tudatlan-tanulatlan hablatyolókra? Nem gondolom.
Ki mint el- ugy itel- ” professzor”.
Kitol vette a ” kinevezest „?😏
Nem vagyok professzor, mindössze ismerem a történelmet. Minden aspektusával együtt.
Kerdes, ki. ” irja” a tortenelmet- es ki hamisitja.😏
A tények ismerete megóv a hamisítóktól.
Sun Wukong vagy Miriam? Kaphatnék a kifestőből? A gyerek imádná.
John doesn’ t say anything
new,interesting or clever.
Mocking other, only means,that you , not your child should return to ” kindergarten”.