150 évig tartott megfejteni a táblát, amely egyértelműen utal a bibliai Dávid királyra – írja a zsido.com
Az 1868-ban Jordániában, a Holt-tengertől nem messze felfedezett, ún. Mesa-sztélé a polgári időszámítás előtti IX. század végén keletkezett és Mesa, Moáv királyának krónikáit tartalmazza. A moabita kőnek is nevezett, feliratos bazalttömböt ma a párizsi Louvre-ban őrzik. Ez a kő jelenti napjainkig a moávi nép nyelvének leggazdagabb forrásanyagát. A kutatóknak csak most, másfél évszázaddal a megtalálása után sikerült minden kétséget kizáróan bizonyítaniuk, hogy a felirat a bibliai Dávid királyra vonatkozó utalásokat is tartalmaz.
Bár a sztélé egy évvel a felfedezése után súlyos sérüléseket szenvedett, ránk maradt egy, még a megrongálódás előtt készített papírmasé-lenyomat, melyen teljes felirat lenyomata szerepel.
A szöveg részletesen értekezik arról, hogy Mesa, Moáv királya háborúba vonul Izrael királysága ellen. A leírt események teljesen megegyeznek a Királyok második könyvének harmadik fejezetében leírtakkal.
A szöveg egyaránt tartalmaz utalásokat az Örökkévaló Istenre, Dávid házára és Dávid oltárára. A tudósok azonban mind a mai napig nem voltak bizonyosak abban, hogy mindeme utalások valóban a Bibliából ismert Dávid királyra vonatkoznak. A moávi „Dávid háza” kifejezés öt betűből áll: BT DVD. A „BT” hasonlít a mai héber bájit – בית – ház, a „DVD” pedig a Dávid – דוד – szóra. Ezek a szavak azonban csak mára váltak teljesen egyértelművé, eddig csupán feltételezés volt, hogy ezek a betűcsoportok szerepelnek a sztélén. Egy új képalkotási eljárással azonban, melynek lényege, hogy egészen pici szögenként változtatva számos felvételt készítenek a tárgyról, a restaurált kőtömb és a papírlenyomat elemzésével sikerült precíz háromdimenziós digitális képet alkotni a műemlékről.
„Ez a módszer azért különösen értékes, mert a digitális kép lehetőséget teremt a kutatóknak arra, hogy kontrollálják a felirattal ellátott műtárgy megvilágítását, így a rejtett, halvány vagy töredezett bevésések is láthatóvá válnak”
– írta André Lemaire és Jean-Philippe Delorme, a kutatás két vezetője.
A moávi és a héber nyelv a kutatók szerint rendkívül hasonló volt abban az időben, leginkább ugyanazon nyelv két különböző dialektusának számítottak és beszélőik kölcsönösen megértették egymást.
