Titkos náci aranyat keresnek holland kincsvadászok

Egy hollandiai város helybélijei fel vannak háborodva, miután először került nyilvánosságra az a térkép, amely a nácik által a II. világháború alatt elrejtett kincsek helyét hivatott felfedni, és ami miatt a kincsvadászok özönlenek a városba.

A második világháború idejéből származó térképet a múlt héten hozták nyilvánosságra a holland hatóságok. Ez jelöli azt a helyet, ahol a nácik 1945-ben Hollandiából való visszavonulásukkor egy kisebb vagyonnyi zsákmányolt kincset elástak. A holland nemzeti levéltár azt mondja, hogy „elárasztotta őket az érdeklődés”, de a helyi tanács óvatosságra inti a kincskeresőket.

A leletet állítólag négy német katona ásta el a második világháborúban, és soha nem találták meg. A térkép szerint a kincs a közép-hollandiai Buren településen, Ommeren város közelében van elásva, és állítólag már keresték a múltban.

A térképet évtizedekig a holland nemzeti levéltárban őrizték, a nagyközönség csak most láthatja, akárcsak több száz más, második világháborús dokumentumot, mivel a levéltár kedden feloldotta a titkosításukat.

„A szakértők rámutatnak, hogy a terület közel van a második világháború frontvonalához. Az ottani kutatás veszélyes az esetlegesen fel nem robbant bombák, taposóaknák vagy gránátok miatt. Ezért azt tanácsoljuk, hogy ne keressék a náci kincset”.

A Guardian szerint a zsákmány értéke mintegy 19,1 millió dollár lehet, és a feltételezések szerint egy Arnhem városában lebombázott bankból lopták el, négy lőszeres ládát tartalmazott, tele érmékkel, órákkal, ékszerekkel és gyémántokkal.

A szakértők elmélete szerint a kincset már a második világháború végéhez közeledve számos ember fosztogathatta a helyi holland falusiaktól kezdve a visszavonuló náci katonákon át a Hollandiát felszabadító szövetséges erőkig. Ám mindez nem elég, hogy megállítsa a kíváncsi kincsvadászokat.

A nácik egy zsidó orvossal akarták kikutattatni a rák ellenszerét

Hitler rettegett a betegségtől, ezért a náci vezetők mindent megtettek, hogy megtalálják az ellenszert.