Bident meglepte, hogy titkos iratokat találtak korábbi irodájában

A legfrissebb hírekért kövessen minket a Google-ön!

Meglepettségének adott hangot helyi idő szerint kedden Joe Biden amerikai elnök mexikói látogatásán azzal kapcsolatban, hogy minősített iratok kerültek elő novemberben egy olyan irodából, amelyet még elnöksége előtt használt.

Mint mondta: komolyan veszi a minősített iratok kezelését, és nem tudja, hogy mi van azokban a dokumentumokban, amelyeket saját jogászai találtak privát irodájában, ahol 2017 és 2020 között dolgozott. A papírokról a hét elején számolt be az amerikai sajtó. Néhány tucat iratról van szó, amelyeket az ügyvédek át is adtak az erre illetékes nemzeti levéltárnak.

„Teljes mértékben együttműködünk a vizsgálattal, amely remélem, hamarosan lezárul”

– fogalmazott Mexikóban az amerikai elnök.

„Iratokat találtak egy dobozban egy zárt irattartóban vagy legalábbis szekrényben, és amint észlelték, hogy minősített iratok is vannak köztük, azonnal azt tették, amit kell, hívták a levéltárat”

– magyarázta az elnök.

„Engem tájékoztattak erről, és meglepetten hallottam, hogy hivatalos iratok kerültek abba az irodába, de nem tudom, hogy mit tartalmaznak”

– tette hozzá Biden, kitérve arra is, hogy ügyvédei azt javasolták, hogy ne érdeklődjön az iratok tartalma iránt.

Mike Turner republikánus képviselő szerint felvetődhet annak gyanúja, hogy Biden törvényt sértett. Elise Stefanik, szintén jobboldali, Donald Trump volt elnököt támogató képviselő szerint az ügy nemzetbiztonsági kérdéseket vet fel.

A Biden volt irodájában talált iratok ügye párhuzamba állítható azzal, hogy Donald Trump floridai birtokán több ezer hivatalos iratot találtak, de a volt elnök nem szándékozott visszaadni őket a levéltár kérése ellenére. Végül 15 doboz iratot adott át a levéltárnak, melyekben több mint 100 minősített dokumentum volt. Az ügy az igazságügyi tárcához került, és nyomozók fel is keresték a floridai birtokot, ahol további pár tucat iratot vettek át, Trump munkatársai pedig úgy nyilatkoztak, hogy nincs több titkosított dokumentum a birtokon. Ennek ellenére egy augusztusi házkutatáson további 13 ezer irat került elő a házból, melyek közül mintegy 100 szigorúan titkos minősítésű volt.

Csak részlegesen hozzák nyilvánosságra Donald Trump-házkutatás nyilatkozatát

Trump a teljes dokumentum nyilvánosságra hozását követeli.

“Bident meglepte, hogy titkos iratokat találtak korábbi irodájában” bejegyzéshez 4 hozzászólás

  1. Hm. Mert még azt is elfelejtette, amit annak idején le akart dugni,
    Már csak az a kérdés, hogy Amerikában a jog uralkodik é vagy a demokrata sumákság.😏
    Volt már példa mikor a jogoldal uralkodott és nem valamely politikai sumáksága.
    Nixon watergate ügy.
    Meglátjuk.😏

  2. A „demokratákkal” szimpatizáló hatóságok TERMÉSZETESEN NEM FOGJÁK LEROHANNI a „demokrata” Wén Demens-t.

  3. Meglepettségének adott hangot helyi idő szerint kedden Joe Biden amerikai elnök mexikói látogatásán azzal kapcsolatban, hogy minősített iratok kerültek elő novemberben egy olyan irodából, amelyet még elnöksége előtt használt.– magyarázta az elnök.
    Mint mondta: komolyan veszi a minősített iratok kezelését, és nem tudja, hogy mi van azokban a dokumentumokban, amelyeket saját jogászai találtak privát irodájában, ahol 2017 és 2020 között dolgozott
    „Engem tájékoztattak erről, és meglepetten hallottam, hogy hivatalos iratok kerültek abba az irodába, de nem tudom, hogy mit tartalmaznak”

    Biden szokásához hiven természetesen most is hazudik mint a vizfolyás. Ugyanis ezek a titkositott iratok nem most hirtelenjében, hanem 6 nappal a középidős választások előtt kerültek elő – tehát tavaly November 2-án – igy két és fél hónapja volt arra, hogy pontosan megtudja mi van bennük. Ráadásul pedig egyáltalán nem biztonságos és egyáltalán nem biztositott helyen voltak tárolva; hanem a University of Pennsylvania Washington DC-ben lévő Biden Center for Diplomacy nevű központjában találták meg őket, ahol Biden névadóként irodát tartott fenn. Ezt az irodát akarták végleg felszámolni az elnök ügyvédei, amikor megtalálták a dobozokat és benne a titkosított iratokat, amelyeknek a dossziéjára fúrcsa módon az volt ráirva, hogy „personal files/személyes akták”. A hab a tortán pedig az, hogy Biden az ügyet egészen mostanáig – amig ki nem bukott a disznóság – megpróbálta teljes titokban tartani és totálisan eltusolni. Tehát nem igaz, hogy meg van lepődve! Nem igaz, hogy nem tudja, hogy kerültek ezek a titkosított iratok egy olyan dossziéba amire fúrcsa módon az van ráirva, hogy „personal files/személyes akták”! Mint ahogyan az sem igaz, hogy fogalma sincs róla, hogy mi van azokban a dokumentumokban!