Egyiptomi tisztviselő: Ben-Gvir Templom-hegyi látogatása nem okoz feszültséget

Egy egyiptomi forrás, aki érintett Egyiptom Izraelhez fűződő kapcsolataiban, azt nyilatkozta a 12-es csatorna fordítása szerint a londoni székhelyű arab nyelvű Asharq Al-Awsat újságnak hétfőn reggel, hogy ,,Egyiptom két kormányként kezeli a létrejött izraeli kormányt, nem pedig egyként” – írja az Ujkelet.live

,,Az első kormányt a szélsőjobboldal vezeti, a másikat – melyet a világnak mutatnak, Netanjahu vezeti” – állította a forrás.

Egyiptom továbbá tisztában van azzal, hogy Itamar Ben-Gvir nemzetbiztonsági miniszter (Otzma Jehudit) megkapta Netanjahu jóváhagyását, hogy felmenjen a Templom-hegyre, de a látogatásnak az egyiptomiak szempontjából nincs jelentősége, és nem okoz feszültséget az országok között.

A forrás szerint ,,a Templom-hegy megrohamozása Ben-Gvir részéről kísérlet volt arra, hogy tesztelje a szélsőjobboldali tervek megvalósítására adott reakciókat a jeruzsálemi szent helyeken, és erre Egyiptom határozottan válaszolt külügyminisztériumi közleményében.”

,,Egyiptom tisztában van azzal, hogy Ben-Gvir lépése megkapta Netanjahu áldását, és ez a palesztin kérdés kapcsán hatással lesz kormányának Egyiptommal és Jordániával fenntartott kapcsolataira, de nem jelent komoly feszültségeket vagy nehézségeket a két ország kapcsolatában.”

Ben-Gvir 15 perces látogatására a szent helyen múlt kedden reggel 7 óra körül került sor, és a nemzetközi sajtó hatalmas ügyet csinált belőle.

,,Kormányunk nem adja meg magát a Hamász fenyegetéseinek. A Templom-hegy Izrael népe számára a legfontosabb hely, és fenntartjuk a muszlimok és keresztények mozgásszabadságát, de a zsidók is felmennek a hegyre. Azokkal pedig, akik fenyegetőznek, vasököllel kell bánni” – nyilatkozta Ben-Gvir a látogatás után.

Tényleg fenyegetést jelent Izraelre Ben-Gvir templomhegyi sétája?

„Bár az új izraeli belbiztonsági miniszter látogatása a zsidóság legszentebb helyén rövidtávon akár konfliktushoz is vezethet, hosszútávon több előnye van, mint amennyi kárt okoz.”