„Kanadaiként, Nicole néven álcázva dolgoztam a Moszadnak Marokkóban” – mondja a ma 78 éves Ruth Scherf, három gyermek édesanyja, 11 gyermekes nagymama és terapeuta.
„Amikor lehetőségem nyílt visszatérni, miután Izrael és az észak-afrikai ország között létrejöttek a diplomáciai kapcsolatok, nem tudtam ellenállni” – mondja.
Scherf szívesen emlékszik vissza a Marokkóban töltött időre. „Ez volt a legnagyobb ajándék, amit a Moszad adhatott nekem”.
Szokatlan és kihívásokkal teli élete férje, Aharon Scherf kémkarrierje körül forgott. „Akkor találkoztunk, amikor én 19 éves katona voltam az izraeli hadseregben, ő pedig egy Franciaországból idelátogató diák. Szerelem volt első látásra, és hat hónapon belül összeházasodtunk”.
Scherf csak a házasságkötésük után tudta meg, hogy férje a Moszad Franciaországban állomásozó ügynöke. „Azt hiszem, az a tény, hogy az esküvő előtt biztonsági átvilágításon kellett átesnem, figyelmeztető jelnek kellett volna lennie” – meséli nevetve.
Az első éveket nehéznek írja le, mivel sok mindent nem tudott a férje hollétéről és szökéseiről, miközben ő otthon nevelte a kisgyermekeiket.
„Időnként megkértek, hogy csatlakozzak hozzá a titkos küldetéseihez, vagy szállítsak információkat és hasonlókat neki vagy tőle az ügynökségnek, de leginkább a francia nyelv és kultúra tanulmányozásában merültem el”
– mondja.
Az évek során Aharon egyre feljebb lépett a ranglétrán, és részt vett az izraeli hírszerző ügynökségek és marokkói társaik közötti bimbózó, de titkos kapcsolatokban. Később egy memoárban írt erről az időszakról, és az üzleti életben betöltött vezetői pozíciói révén tovább ápolta kapcsolatait Rabattal.
„1978-ban Aharon megkapta álmai állását, mint a Moszad franciaországi megbízottja, aki többek között az ügynökségek észak-afrikai műveleteit felügyelte”
– mondja.
„A Moszad akkori főnöke megkért, hogy csatlakozzam Aharonhoz Marokkóban, ahol egy ügynököt helyettesített, álnéven. Én lettem volna a felesége, Nicole, egy Franciaországban élő kanadai”
– mondja, hozzátéve, hogy úgy készült a feladatra, mint egy színész egy színpadi szerepre.
„Egy mesés villában laktunk, és csak franciául beszéltünk, hogy a házi személyzet ne keltsen gyanút. Amikor a férjem dolgozott, marokkói nőkkel töltöttem az időmet, akiknek fogalmuk sem volt arról, hogy ki vagyok valójában. Sőt, amikor egy magas rangú katonatiszt lányával barátkoztam, hátraléptem és megszakítottam minden kapcsolatot”
– mondja.
„A misszió legjobb része a marokkói városokba és vidékre tett hétvégi kirándulásaink voltak. Meghatónak találtam az országot és az embereket”
– mondja.
Két hét elteltével a kémszerepe véget ért, és visszatért a gyermekeihez és az életéhez, míg a férje folytatta a karrierjét.
Nemrégiben azonban csatlakozott a Habima Nemzeti Színház Barátainak Egyesületéhez, amely különleges projekteket támogat, és aktív partnere a színház kulturális és társadalmi tevékenységeinek.
Amikor idén év elején meghívták őket Marokkóba, megragadta a lehetőséget, hogy teljes legyen a kör. „Felejthetetlen pillanat volt látni Izrael zászlaját és hallani a nemzeti himnuszt Marokkóban” – mondja.
