Lerombolták a Chabad jégmenóráját New Yorkban

Az Upper East Side-i (UES) Chábád Izrael Központ jégből faragott menóráját szerda este összetörték egy zsidóellenes támadásban.

Ugyanezen a helyszínen októberben, a szukkot ünnep idején is történt egy antiszemita incidens. A központ vezetője, Uriel Vigler rabbi „rosszindulatúnak és szándékosnak” nevezte a szerdai tettet, amely hanuka negyedik éjszakáján történt.

„Szukkotkor is ilyen gyűlölettel szembesültünk, amikor a [szukkánkat] megrongálták. Hanukakor a zsidók szándékosan éjszaka gyújtják meg a menórát, hogy fényt terjesszenek, hogy ez a kis fény eloszlassa a sötétséget.

„A gyűlölet erői soha nem fognak győzedelmeskedni”

– folytatta Vigler.

„Annak ellenére, hogy már nincs meg ez a jégmenóra, ma este még mindig tervezzük, hogy meggyújtjuk az 5. gyertyát, és imádkozunk, hogy a fény győzzön a sötétség felett, ahogyan a zsidó nép esetében mindig is tette.”

Yoav Davis, a több mint 80 ezer követővel büszkélkedő @Jews_of_NY Instagram-fiók alapítója elítélte a tettet.

„Az antiszemita gyűlölet-bűncselekmények száma, amelyekről a New York-i követőinktől kapunk riasztást, tényleg szívszorító”

– mondta a Jerusalem Postnak.

„A metrókban, az utcákon és most már a zsidó szimbólumok ellen is, egyszerűen soha nem volt még ilyen rossz itt. Szükségünk van a szövetségeseinkre és a választott képviselőinkre, hogy felemeljék a hangjukat és sokkal határozottabban lépjenek fel”.

Jews_of_NY on Twitter: „Before & After 💔 @JewsOfNY and @StopAntisemites are very sad to learn that the beautiful UES ice menorah, on 93rd & Second Avenue was vandalized and completely destroyed during the last night. Head over to our Instagram for the full statement from @RabbiVigler pic.twitter.com/25dutKMrFB / Twitter”

Before & After 💔 @JewsOfNY and @StopAntisemites are very sad to learn that the beautiful UES ice menorah, on 93rd & Second Avenue was vandalized and completely destroyed during the last night. Head over to our Instagram for the full statement from @RabbiVigler pic.twitter.com/25dutKMrFB

A hanuka ünneplése és a nyilvános menóragyújtások a szerdai incidens ellenére továbbra is világítanak New Yorkban.

A New York-i hagyomány része a világméretű hanukai kampánynak, amelyet 1973-ban a lubavicsi Rebbe indított útjára.

A kampány a figyelemfelkeltésre és az ünnep megtartásának előmozdítására összpontosít.

125%-kal nőtt a New York-i antiszemita gyűlölet-bűncselekmények száma novemberben, New York öt kerületében több mint kétszeresére nőtt a múlt hónapban az egy évvel ezelőttihez képest – derült ki a New York-i rendőrség adataiból. Az aggasztó emelkedés a zsidókat célzó megjegyzésekkel címlapokra kerülő influenszerek tevékenysége nyomán bontakozott ki.

A New York-i rendőrség adatai szerint novemberben 45 antiszemita indíttatású gyűlölet-bűncselekmény történt, szemben a 2021 novemberében történt 20 gyűlölet-bűncselekménnyel.

Kanye West nevét kiabálva támadtak egy járókelőre New Yorkban

A 63 éves férfit hátulról ütötték le, amitől eltört a keze és letört az egyik foga.