Miért a Krím Zelenszkij legnagyobb aduja?

Egy kevés figyelmet kapott megszólalásában Boris Johnson volt brit miniszterelnök – akit Volodimir Zelenszkij kebelbarátjának tartanak – azt a megdöbbentő kijelentést tette, hogy ha az orosz csapatokat visszavinnék azokra a területekre, amelyeket a február 24-i invázió előtt Ukrajnán belül tartottak, az alapot jelentene az Ukrajna és Oroszország közötti tárgyalások újraindításához — írja Patrick Wintour, a The Guardian diplomáciai szakértője a lap hasábjain.

A nyilatkozat arra utal, hogy Ukrajnának el kellene fogadnia, hogy az orosz csapatok kivonása a Krímről nem lenne előfeltétele a tárgyalások megkezdésének.

A Wall Street Journalban múlt héten megjelent írásában Johnson ezzel a javaslattal olyan beismerést tett, amelyet sok diplomata már magánvéleményként megfogalmazott, hogy tudniillik a Krím félsziget – amelyet Oroszország 2014-ben az ENSZ által elutasított lépéssel annektált – teljes ukrán ellenőrzés alá történő, katonailag kikényszerített visszatérése kockázatos.

A Spectator című lapban Henry Kissinger veterán amerikai diplomata hasonló javaslatot tett, azt állítva, hogy Oroszországot csak az idén február óta megszerzett területek átadására kellene kötelezni.

A közel egy évtizede elfoglalt területek, köztük a Krím, „a tűzszünet után tárgyalás alapját képezhetnék”. Ha ez a tárgyalás nem vezetne a megosztott területek rendezéséhez, „nemzetközileg felügyelt népszavazást lehetne tartani az önrendelkezésre vonatkozóan”.

A Krím történelmileg és etnikailag is különbözik Ukrajna többi részétől – szól az érvelés. Emellett 30 ezer orosz katona van beépülve, és alig van hozzá ukrán hozzáférés. A Krím valamilyen formában való megtartása annyira értékes Vlagyimir Putyin számára, hogy ha úgy érzi, kicsúszik a kezéből, egyesek attól tartanak, hogy a taktikai atomfegyverek bevetésével való fenyegetését, a Washingtont és Európát rettegésben tartó és visszatartó eszkalációt is megvalósítja.

Ukrajna nyilvánosan ellenzi a tűzszünetet azzal, hogy Putyin megtartson minden 2014 óta elcsatolt területet. Zelenszkij számtalanszor elmondta, például a szingapúri Bloomberg New Economy Forumon:

„Egy egyszerű tűzszünet nem lesz elég. Ha nem szabadítjuk fel egész területünket, nem fogunk tudni békét teremteni”.

A Nyugat Ukrajna célkeresztjében

Tévedés azt hinni, hogy ebben a háborúban csupán Ukrajna az, aki ki van szolgáltatva a Nyugatnak. Robert C. Castel jegyzete.

Zelenszkij diplomáciailag is sokat fektetett a Krími Platform létrehozásába, egy olyan koordinációs testületbe, amelynek feladata nyomást gyakorolni a világra, hogy a Krím illegális megszállását ne hagyja figyelmen kívül. A Platform augusztusi ülésén Andrzej Duda lengyel elnök azt mondta: „A Krím ugyanolyan része Ukrajnának, és ugyanolyan része volt, mint Gdańsk vagy Lublin Lengyelországnak”. Hozzátette: „Azt hiszem, sokunknak lelkiismereti önvizsgálatot kell tartania az elmúlt évben történtek miatt. Vajon a Krím megszállásához való de facto hozzájárulás sok ország részéről rossz jelzés volt-e Oroszország felé?”.

Az ukrajnai közvélemény-kutatások szerint 85 százalékos támogatottságot élvez a háború olyan módon történő befejezése, hogy Ukrajna visszafoglalja a 2014 óta elfoglalt területeit.

Az ukrán hadseregnek egyértelműen az a terve, hogy dél felé nyomul, elszigetelve a félszigetet, és elvágva az orosz utánpótlási vonalakat, ideális esetben a Dnyipro folyó keleti oldaláról lefelé haladva, majd elérve a Krím édesvízellátásának 85%-át biztosító gátat.

A Krím bevehetetlenségét aláásó katonai hadjárat azonban még gyerekcipőben jár. Október 7-én az ukrán különleges erők csapást mértek a Kercsi-szoroson átívelő, szigorúan őrzött, 19 km hosszú hídra, amely Oroszország annektálásának és Oroszországnak az orosz ortodox egyház szülőhelyével való szinte misztikus újraegyesítésének szimbóluma.

A Krímet Oroszországgal összekötő híd hatalmas mérnöki teljesítmény volt, amelyet Putyin személyesen avatott fel három évnyi építés után. A hozzá tartozó vasútvonallal és vízvezetékekkel együtt a híd a Herszonban és a környező régióban harcoló csapatok fő ellátási útvonalaként szolgál Oroszországból. A károk azonban csak lelassították, de nem törték meg az orosz utánpótlási útvonalakat.

Augusztus 9-én hat robbanás érte a Saki légibázist Novofedorivkában. Novemberben Oroszország legnagyobb krími katonai támaszpontját, a Dzsankoj közelében lévő Dzsankojt érte találat. A Krímben élők állítólag attól félnek, hogy melyik lőszerraktár robbanhat fel legközelebb. Az ellenséggel való együttműködésért nemrég letartóztatott krímiek számából ítélve Moszkva az Atesh, a krími ellenállási mozgalom miatt is ideges lett.

Az egyik ukrán védelmi miniszterhelyettes, Volodimir Havrilov szerint az ukrán erők december végére a félszigeten lesznek, Mikhajlo Podoljak, az elnöki főtanácsadó pedig azt javasolta, hogy ott háborús bűnökkel foglalkozó bíróságot kellene felállítani, azon az alapon, hogy „ami a Krímben kezdődött, annak ott kell véget érnie”.

Petro Poroscsenko, volt ukrán elnök azt javasolta, hogy jövőre új jaltai konferenciát lehetne ott tartani, megismételve az 1945-ös csúcstalálkozót, amelyet a második világháború utáni rend megtervezésére tartottak.

De vajon praktikus – vagy akár bölcs dolog – volt a Krím ukrán elfoglalása? Brit katonai tisztviselők rámutatnak a Krím sebezhetőségére, többek között arra, hogy vízellátás szempontjából függ a szárazföldi Ukrajnától. A 2022. februári invázió kezdetén Oroszország visszafoglalta a dél-ukrajnai Kakhovka vízerőművet. A Kakhovka-gát mögötti víztározó lehetővé teszi, hogy a víz lefolyjon a 400 kilométer hosszú Észak-Krími csatornán, amelyet a szovjet időkben építettek, hogy a Dnyipro folyóból friss vízzel lássa el Dél-Ukrajna és a Krím száraz területeit.

Az orosz annektálás előtt nyolc évig a csatorna száraz volt, miután az ukrán hatóságok szerint Oroszország nem fizetett az ellátásért, és egy betongátat épített fölé, ami nagy problémákat okozott az öntözésben, a betakarításban és az ivóvízhez való hozzáférésben az egész Krímen. A Krímen a mezőgazdasági területek 80%-a elveszett, és olyan növényeket, mint a rizs, lehetetlenné vált termeszteni. Miután februárban megkezdődött az orosz invázió, az orosz csapatok gyorsan elérték Tavriisk városát, ahol a csatornát felduzzasztották, lerombolták a gátat, és 1,7 millió köbméter vizet engedtek a Dnyipróból a Krímbe.

Ami fontos: Megatrendek az orosz-ukrán háborúban — 2022

Az év vége egy olyan mérföldkő aminél talán érdemes megállni , és eltűnődni a „fontos”-on, ami mindeddig rejtve maradt a „sürgős” álcázóköde mögött. Robert C. Castel elemzése.

Brit tisztviselők megvalósíthatónak és vonzónak tartják azt a célt, hogy visszaszerezzék az ukrán ellenőrzést a Kakhovka vízerőmű, valamint az észak-krími csatorna felett. De az amerikai hadsereg nem támogatja azt az elképzelést, hogy egy offenzíva kitessékelje Oroszország 30 ezer katonáját a Krímből.

Mark Milley tábornok, a vezérkari főnökök egyesített bizottságának elnöke szerint „katonailag nem nagy a valószínűsége annak, hogy ez a közeljövőben megtörténjen”.

Négyszemközt ukrán diplomaták elismerik, hogy a washingtoni és az európai fővárosok eszkalációjától való félelem az, ami visszatartja a Krím elfoglalásához szükséges nagy hatótávolságú tüzérségi fegyverek szállítását.

Az európai diplomaták elismerik a Krím különleges státuszát. A szovjet vezetés csak 1954-ben engedte át a Krímet Ukrajnának, mely lakosságának nagy része orosz; sok lakos a fekete-tengeri haditengerészet nyugdíjasa.

A megszállás óta nem készültek megbízható közvélemény-kutatások. A 2014-es eredeti annektálási népszavazás valódi eredményeinek kiszivárgása azt mutatta, hogy a lakosságnak csak egyharmada szavazott az Oroszországhoz való csatlakozásra. Azóta a Krím gazdasága minimálisan ugyan, de fejlődik, és mintegy 300 000 orosz állampolgár érkezett, ugyan sok ukránbarát aktivistát és krími tatárt kiszorítottak. Ukrajna miniszterelnök-helyettese, Olha Stefanishyna a múlt hónapban azt mondta: „Amikor a Krímben élő emberekről beszélünk, az teljesen más, mint nyolc évvel ezelőtt volt”. A krímiek közel egy évtizede orosz médiabuborékban vannak tartva.

A háború véres elhúzódásának kilátása egy olyan lakosság felszabadításáért, akik közül sokan talán nem is törekszenek a felszabadulásra, dicstelen végét jelentené az ukrán kampánynak.

Még egyes ukrán diplomaták szerint is az a realitás, hogy még ha a déli offenzíva katonailag el is szigeteli a félszigetet, akkor is bölcs dolog lehet lassan haladni. Ahelyett, hogy inváziót indítanának a mocsaras Szivászi- vagy a Rotten-tengeren keresztül, amelyek az árapály miatt viszonylag szűk szárazföldi megközelítési lehetőségekkel rendelkeznek, talán jobb lenne megpróbálni újra tárgyalásokat kezdeni Oroszországgal.

Addigra Putyin állítólag komoly belpolitikai bajban lesz, és a Krím védelme lehet a legkisebb gondja, mások szerint a félsziget számára valamiféle különleges közös szuverenitási státusz felajánlása lehetséges. De a bizalom a két fél között minimális. Egy korábbi közös bérleti szerződés lehetővé tette Oroszország számára, hogy legalább 2042-ig megtartsa fekete-tengeri flottáját Szevasztopolban, ám ezt Putyin 2014-ben felbontotta.

Ennyit a szolidaritásról – Ukrajna jól kiszúrt magával és Izraellel is

Az izraeli diplomatákat meglepte Kijev döntése.

A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik a Neokohn szerkesztőségének az álláspontját.