„Erős hidat építettünk az országok között, amelyre mindketten büszkék lehetünk”

Isaac Herzog elnök hétfőn találkozott Mohamed bin Zayed Al Nahyan, az Egyesült Arab Emírségek elnökével.

A két fél Bin Zayed Abu-Dzabiban lévő házában találkoztak.

„Most el kell érnünk az utazómagasságot” – mondta Herzog Bin Zayednek. „Vagyis, hogy még inkább feljavítsuk a köztünk lévő kapcsolatokat, hogy megerősítsük őket, és hogy több nemzetet vonjunk be az Ábrahám-egyezményekbe”.

Bin Zayed azt mondta Herzognak, hogy „nagyon erős hidat építettünk az országok között, amelyre mindketten büszkék lehetünk”.

Izraeli kollégájának azt is mondta, hogy Herzog tekintse az Egyesült Arab Emírségeket „második otthonának”.

A találkozót megelőzően Herzog azt mondta, hogy az izraeli vezetőknek tovább kell dolgozniuk az Ábrahám-egyezmények kiterjesztésén.

„Megállapodásnak indult, államok közötti kapcsolatokká alakult, és most az… országok fel akarják frissíteni a megállapodásokat, és azon dolgoznak, hogy újabb nemzetekkel bővítsék” – mondta.

„Ehhez Izrael vezetésének meg kell értenie, hogy ez a kihívás folytatódik” – tette hozzá, mivel a felmérések szerint Izrael mindhárom új arab partnerországában csökken a megállapodások támogatottsága.

Így szólt az izraeli himnusz a bahreini királyi palotában

A bahreini katonai zenekar adta elő a „Hatikvát”.

Korábban hétfőn, az Abu-Dzabi elhangzott beszédében Herzog az éghajlati technológiákra összpontosított, amely elnökként az egyik legfontosabb érdeklődési területe.

„Kétségtelen, hogy a jövőben az emberiség sorsa a világűrön múlik majd” – mondta. „A közvetlen jelenben azonban az űrtechnológiák végső értéke abban rejlik, hogy megmentsük a már meglévő bolygónkat”.

Herzog dicsérte az Egyesült Arab Emírségekkel kialakuló „fejlődő űrpartnerséget”.

„Együttműködésünk révén gyönyörű régiónk az éghajlati megoldások globális központjává válhat” – mondta Herzog. „Hiszem, hogy az Egyesült Arab Emírségek és Izrael a barátainkkal és partnereinkkel együtt az egész régió számára irányt mutathatnak.”

Herzog gyors látogatása az Egyesült Arab Emírségekben rövid bahreini útját követte, amely az első volt, amelyet izraeli elnök tett a szigetországban, és amelynek középpontjában a két ország közötti, még kiaknázatlan üzleti lehetőségek álltak.

Hétfőn Izraelbe való visszautazásakor Herzog kíséretének egyik tagja azt mondta, hogy mind az Egyesült Arab Emírségek, mind Bahrein „része akar lenni annak a regionális konföderációnak, amelyről minden vezető beszél”.

Biden kidobta az Ábrahám-egyezményeket

Netanjahu békét akar Szaúd-Arábiával. Valószínűleg a szaúdiak is ezt akarják. De a Fehér Háznak más elképzelései vannak – írja Tony Badran a Tablet hasábjain.