Karnyújtásnyi távolságra van az izraeli kormányalakítás

A Likud és a Vallásos Cionista párt szerint előrelépés történt a tárgyalásokon, és közel állnak a megállapodás aláírásához.

A Likud és a Vallásos Cionista párt kedden kora reggel bejelentették, hogy az éjszaka folyamán előrelépést értek el a tárgyalásokon, és közel állnak a megállapodás aláírásához, a legtöbb kérdésben megegyeztek. A tárgyalások szerdán folytatódnak.

A két párt azt is közölte, hogy a hírekkel ellentétben a Vallásos Cionista Párt nem ellenzi az ideiglenes Knesszetelnök kinevezését, és beleegyezett Netanjahu miniszterelnök-jelölt kérésébe, hogy azonnal kinevezzenek egy ideiglenes parlamenti elnököt.

Hétfőn az Otzmá Jehudit elnöke, Itamar Ben Gvir bírálta a Vallásos Cionista Párt elnökét, Betzalel Szmotricsot, és a frakció ülésén azt mondta:

„Most kell elkezdenünk a kormányzást és a kormányalakítást – és ez a Knesszet elnökének leváltásával kezdődik. Megértem, hogy vannak olyan frakciók, amelyek jelenleg nem hajlandók megadni az ehhez szükséges többséget, mindenkit arra kérek, hogy mozgósítson a házelnök leváltására. Másfél éve várunk erre – ne szalasszuk el a lehetőséget”.

Eközben hétfőn feszültség volt érezhető a Sász párt elnöke, Arje Deri és Benjamin Netanjahu miniszterelnök-jelölt között. A Kan 11 hírcsatorna beszámolója szerint Deri kiabált Netanjahuval, miután a Likud pártot azzal vádolták, hogy késlelteti a Knesszet következő házelnökéről szóló szavazást.

Deri állítólag felhívta Netanjahut, és azt mondta:

„Lemondtam a szívemhez közel álló pénzügyi tárcáról, később pedig a Negevet és Galileát felügyelő tárcáról is, hogy lehetővé tegyem az Otzmá Jehudittal való megegyezést. Visszalépsz a megállapodásaidtól, és ez bizalmi válságot okoz nálunk. A Sász jobboldali kormányt ígért, és támogatni fogja a kormányt, de ha nem tartjátok be a vállalásaitokat, akkor minden pozíciót feladunk, és csak kívülről támogatjuk majd a kormányt”.

A Sász pártból jövő források szerint komoly bizalmi válság alakult ki Deri és Netanjahu között, miután a Likud minden lehetőséget kihasználva igyekezett megváltoztatni a Sásszal tárgyalt megállapodások részleteit. A pártot az is dühíti, hogy milyen engedményekre kényszerült, hogy a Likud megállapodhasson az Otzmá Jehudit és a Vallásos Cionista pártokkal, amelyek közül az utóbbi még nem is állapodott meg a Likuddal.

Korábban Deri a Sász heti frakcióülésén azt mondta: „Néhány nappal ezelőtt közel voltunk a befejezéshez, de a tárgyalások során visszaesés történt. Nem akarok fenyegetőzni, de azt mondom, hogy el kell döntenünk, mennyit tudunk még feladni a kormányalakítás érdekében. Nekünk is vannak korlátaink, és tudnunk kell, hol húzódik a vörös vonal”.

Nem kell félni Ben-Gvirtől!

Lehet nem szeretni az olyan radikális politikusokat, mint Itámár Ben-Gvir, de tudni kell, hogy nem véletlenül sikeresek.