Az orosz-ukrán háború biztonsági kihívásairól tájékozódott Novák Katalin

Hivatalában fogadta Novák Katalin köztársasági elnök Béres Jánost, a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat főigazgatóját és Ruszin-Szendi Romuluszt, a Magyar Honvédség parancsnokát kedden. A katonai vezetők tájékoztatták az orosz-ukrán háborúról és biztosították arról, hogy a magyar katonák képesek garantálni a magyar emberek biztonságát.

Kun Szabó István, az államfő főhadsegéde a találkozó után a közmédiának azt mondta: a szokások szerint negyedévente kap tájékoztatást a Magyar Honvédség főparancsnokaként Novák Katalin, de a kialakult helyzetre tekintettel, az orosz-ukrán háború miatt kéthetente tartanak ilyen találkozót.

Ismertette:

a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat főigazgatója általános tájékoztatást adott, a Magyar Honvédség parancsnoka pedig a honvédség feladatrendszeréről számolt be, kiemelve a haderőfejlesztési programot. Ruszin-Szendi Romulusz számot adott arról, hogy folyamatos a Zrínyi 2026 elnevezésű program végrehajtása.

Kun Szabó István kijelentette, hogy a honvédség fejlesztése jól átgondolt.

„A védelmi képességek erősítése most minden nemzetközi szövetség kiemelt célja”

Ezt Szalay-Bobrovniczky Kristóf Izraelben mondta, hozzátéve, hogy Magyarország és Izrael kapcsolata a történelmi tanulságok, a közös értékek és érdekek alapján működik.

Emlékeztetett:

a múlt héten Izraelben járt az államfő, ahol személyesen tekintette meg a Vaskupola működését.

Hozzátette:

a rakétaelhárító-rendszer egyes elemei már jövőre megérkeznek Magyarországra.

Hangsúlyozta:

a köztársasági elnök rendkívül fontosnak tartja, hogy a csaknem kilenc hónapja tartó orosz-ukrán háborúról pontos tájékoztatást kapjon.

A Magyar Honvédség parancsnoka azt jelentette:

a magyar katonák meg tudják védeni Magyarország területét, garantálni tudják a magyar emberek biztonságát.

Az államfő számára fontos, hogy személyesen is találkozzon a katonákkal, ezért látogatta meg tavasszal a határon szolgálókat és így tett Koszovóban is, amikor meglátogatta a KFOR-missziónál szolgáló katonákat, és rövid időn belül látogatást tesz az Irakban szolgáló magyar katonáknál is

– közölte Kun Szabó István.

Jövőre már a világ legmodernebb izraeli radarrendszere védi Magyarországot

A Vaskupola légvédelmi rendszer részeként már bizonyított lokátorok egyes egységeinek gyártásába a magyar hadiipar is bekapcsolódik