Scholz arra kérte Kínát, gyakoroljon befolyást Oroszországra a háború végért

Olaf Scholz német kancellár pénteken arra kérte Kínát, hogy gyakoroljon befolyást Oroszországra az ukrajnai háború befejezése érdekében.

Peking és Berlin egyetért abban: elfogadhatatlan, hogy Oroszország atomfegyverek bevetésével fenyegetőzik – jegyezte meg a német kancellár Li Ko-csiang kínai miniszterelnökkel közös pekingi sajtótájékoztatóján.

A nukleáris fegyverek alkalmazásával Moszkva átlépné azt a határt, amelyet a világ országai együtt húztak meg – folytatta.

Scholz szerint Kína nagy jelentőségű ország, és felelős a békéért a világban. A kancellár visszautasította a pekingi útjával kapcsolatos bírálatokat, és aláhúzta: válságos időkben a szokásosnál is fontosabb a párbeszéd.

Eközben Li Ko-csiang azt hangsúlyozta: reméli, hogy mihamarabb vége lesz az ukrajnai háborúnak.

„Nem engedhetjük meg magunknak az erőszak további fokozódását” – mutatott rá, aláhúzva, hogy a szembenálló feleknek a béketárgyalások újrakezdésére kellene törekedniük.

Scholz óva intette Kínát a katonai beavatkozástól Tajvanon, ugyanakkor megerősítette: Németország az egy Kína elv híve.

Ez azonban azt is jelenti, hogy a jelenlegi helyzetet csak békésen, mindkét fél beleegyezésével lehet megváltoztatni – tette hozzá a német vezető.

Kína szakadár tartományának tekinti a szigetet, amely a kínai kommunisták 1949-es polgárháborús győzelme óta önálló kormánnyal rendelkezik.

A kancellár egyúttal szót emelt az emberi jogok egyetemessége mellett, amelyet az ENSZ összes tagja is elismert. Felszólította továbbá a kínai kormányt, hogy tartsa tiszteletben az emberi jogokat Hszincsiang tartományban is, ahol a világszervezet emberi jogi bizottsága szerint üldözik a muszlim vallású ujgur kisebbséget.

A német vezető Pekingből arra kérte Vlagyimir Putyin orosz elnököt, hogy hosszabbítsa meg a fekete-tengeri ukrán gabonaszállítási megállapodást, amely november 19-én lejár.

„Az éhínség nem válhat fegyverré” – fűzte hozzá.
Scholz Hszi Csin-ping kínai elnökkel is találkozott. A Kínai Kommunista Párt és az ország élére nemrég újraválasztott Hszi kiemelte: könnyű lerombolni a politikai bizalmat, de nehéz újjáépíteni.

Éppen ezért Pekingnek és Berlinnek tiszteletben kell tartania egymást és a másik legfontosabb érdekeit.

Hszi egyúttal szorosabb együttműködést szorgalmazott a két ország között a nemzetközi kérdésekben a világ békéje és fejlődése érdekében.

Scholz: Az EU partnere, ám gazdasági versenytársa és politikai riválisa Kínának

Guten morgen…!