Izrael választ: Netanjahu győzelemre áll

Ezekben a pillanatokban érnek véget az izraeli parlamenti választások, amelyek során, másfél év után ismét a szavazóurnák elé járultak a zsidó állam választópolgárai. Az este folyamán minden fontosabb mozzanatról tájékoztatni fogjuk önöket, tartsanak velünk, kezdünk!

04:00

Ugyan még csak a szavazatok alig több, mint 20%-t dolgozták fel, minden jel arra mutat, hogy Benjamin Netanjahu és szövetségesei alakíthatják meg a 25. Knesszet kormányát. Mindhárom televíziós csatorna a 62 mandátumot jósol a volt miniszterelnök által vizionált koalíciónak, míg ellenfelének, Jair Lapidnak és társainak 53-54 mandátumot. A fennmaradó 4-5 képviselő a Hádás-Táál arab pártszövetséghez mehet, aki valószínűleg egyik oldallal sem lépne kormányra (bár Lapidéknak méág vele együtt sem lenne meg a kormányzáshoz szükséges többség.

Jelen állás szerint a Netanjahu-vezette Likud párt 30-32, a Lapid-féle Jes Átid 23, a Benny Ganz elnökölte Nemzeti Egység 11-12, a szefárdi-ortodox Sász 10, a haredi Egyesült Tóra Judaizmus 7, az Avigdor Liberman által vezetett Jiszrael Béténu 5-6, a Munkapárt 5, az arab Ráám 4-5, a Merec 4, a Hádás-Táál 4-5 képviselőt küldhet a Knesszetbe. Az idei választások legnagyobb győztese a Vallásos Cionizmus párt lehet, mely a harmadik legnagyobb lehet akár 13-15 mandátumot is behúzhat.

00:01

Három órával a szavazó urnák lezárása után elkezdenek szivárogni az eredmények. Ezek szerint a Likud 30-31, a Jes Átid 23-24, a Vallásos Cionizmus 14-15, a Nemzeti Egység 12-13, a Sász 10, az Egyesült Tóra Judaizmus 7, a Jiszarel Béténu 4-5, a Munkapárt 4, a Ráám arab párt 5, a baloldali Merec 4-5, a Hádás-Táál arab koalíció 4 mandátumot kaphat. Így, a jelenlegi állás szerint, a Netanjahut támogató pártok 61-62 mandátummal nyertesei lehetnek a választásoknak.

23:30

2015 óta az idei választáson volt a legmagasabb a részvétel, 71,3%-os.

22:55

A választások talán legnagyobb győztese a Vallásos Cionista Párt Becálel Szmotrics és az Ocmá Hájehudit párt Itámár Ben Gvir vezetésével lehetnek. A két nemzeti vallásos párt alkotta szövetségnek akár 14 mandátumot is jósolnak a szakértők, az eddigi 6 után. Szmotrics és Ben Gvir kijelentette, hogy mindenképpen koalícióra készülnek lépni a Benjamin Netanjahu vezette Likud párttal illetve a haredi pártokkal.

22:05

Az első exit pollok a Netanjahu-tábor győzelmét mutatják, a korábbi várakozásokkal ellentétben a Balad nevű arab párt, melyről azt tartották, hogy nem lépi majd át a Knesszetbe jutáshoz szükséges 3,25%-os részesedést, mégis bejuthat az izraeli törvényhozásba.

21:35

Mindhárom vezető izraeli televízió-csatornája a Netanjahu vezette ellenzék győzelmét mérte az első exit pollokon, 62 mandátumot jósolva a korábbi miniszterelnöknek és potenciális koalíciós partnereinek. Azonban az izraeli média felhívja a figyelmet arra is, hogy természetesen az exit pollok eredményei eltérhetnek a végleges eredményektől.

21:01

Egy, az interneten terjedő képernyőfotón egy haredi nő arra szólítja fel a nőket, hogy sábáti ruhában menjenek el szavazni, hogy több férfi szavazatot szerezzenek az ultraortodox Egyesült Tóra Judaizmus pártnak.

Tirtza Melena, egy guri hászid rabbi felesége állítólag azt kérte a nőktől, hogy a sábáti ruháik viselésével – amelyek általában formálisabbak és drágábbak, mint a hétköznap viselt ruhák – próbálják meg növelni a szavazók arányát a közösségükben.

„A nők sábáti ruhaviselése a szavazóhelyiségekben” – mondta, „Isten nevének megszentelése” lesz, „Sminkeld ki magad, és ami a legfontosabb, viselj magassarkút. Mindent meg kell tennünk, hogy növeljük a szavazatainkat”.

20:55

Pár perc múlva zárják az urnákat, izraeli idő szerint este 10 órakor (magyar idő szerint ez este 9 óra) véget érnek a választások, az első exit pollok helyi idő szerint 10 óra körül kezdenek szállingózni. Amit tudni lehet: a Központi Választási Bizottság szerint helyi idő szerint este 8 óráig a választásra jogosultak 66,3 százaléka, azaz 4 498 410 választópolgár adta le szavazatát, ami 1999 óta a legmagasabb szám. Sőt, úgy tűnik hogy a közvéleménykutatásokkal ellentétben, melyen azt jelezték nap közben, hogy Izrael arab lakosai alacsony arányban vettek részt a választásokon, a legújabb felmérések azt mutatják, hogy az arab lakosok is magas számban mentek szavazni.

Választási hírfolyamunk további cikkeit itt olvashatja.