Izraeli választási kisokos: harmadik rész

A Neokohn főszerkesztője

 

Folytatjuk a kedden esedékes, izraeli választásokra felkészítő cikksorozatunkat, melyben bemutatjuk azt a 11 pártot illetve pártszövetséget, melyeknek esélye van bejutni az izraeli törvényhozásba (a választásról általában és a választások tétjéről ebben a cikkben írtunk. E sorozat harmadik részében két vallásos és egy, bizonyos értelemben kifejezetten vallás (legalábbis haredi) ellenes pártot mutatunk be.

***

A Sász

Aryeh Deri volt belügyminiszter pártja az ortodox zsidó értékekkel kampányol, és reméli, hogy néhai szellemi vezetőjének, Ovádiá Joszef szefárdi főrabbinak emléke – aki 2013-ban halt meg, de még mindig megjelenik minden kampányvideójában és reklámjában – szilárdan tartja hagyománytisztelő, keleti (szefárdi) zsidókra épülő bázisát.

A párt büszke a szociálisan barátságos gazdaságpolitikára, és a „Változásra éhesek” választási szlogenre támaszkodva fogadkozik, hogy segíteni fog az emelkedő megélhetési költségek által leginkább sújtott izraelieknek. A párt a távozó kormány politikája miatt elégedetlen haredi lakosságot is megszólítja, például elítéli az ultraortodox közösségek körében népszerű egyszer használatos tányérok és evőeszközök megadóztatását.

A párt a sábát megszentségtelenítése ellen is fellépett, beleértve a baloldali Merav Michaeli közlekedési miniszter azon törekvését, hogy a tömegközlekedést szombatra is kiterjesszék.

Deri – akit évtizedekkel ezelőtt elítéltek és börtönbe zártak vesztegetésért – nemrég távozott a Knesszetből egy olyan megállapodás részeként, amely az adóügyi bűncselekmények rendezéséről szólt, és amelynek során ejtették a vesztegetés, csalás és hűtlen kezelés gyanúját. Ám a pártot továbbra is ő irányítja, és ő vezeti a párt listáját is arra készülve, hogy novemberben visszatér a Knesszetbe.

Deri Netanjahu közeli szövetségese, 2015 óta a párt vezetője, miután korábban 1990 és 1999 között is ő volt a párt elnöke. Összesen egy évtizeden át töltötte be a belügyminisztériumi tárcát. Szakértők a Sásznak 8 parlamenti mandátumot vízionálnak.

Egyesült Tórai Judaizmus

Az Egyesült Tóra Judaizmus (angol nyelvű betűszóval gyakran nevezett UTJ) az Águdát Jiszráél és a Degel Hátorá haredi (azaz ultraortodox) pártok szövetsége. Annak ellenére, hogy a Knesszet legidősebb törvényhozói ebből a pártból kerülnek ki, a politikai szövetségnek a választásokra új vezetője van, az Agudat Jiszráél újonnan kinevezett elnöke, Jichák Goldknopf vezeti a listát.

Goldknopf különösen hangosan ellenezte azokat a kísérleteket, amelyek a pénzszűkében lévő haredi iskoláknak nyújtott további állami finanszírozást az olyan alapvető tantervi tantárgyak oktatásához kötnék, mint a matematika és az angol. Netanjahu megígérte az UTJ-nek, hogy nem fogja erőltetni a kérdést, ha kormányt alakít velük.

Mint korábban mindig, a párt most is ígéretet tett az ortodox zsidó hagyományok fenntartására, támogatja az igazságügyi reformot, és régóta harcol a Legfelsőbb Bírósággal vallási és állami kérdésekben.

A párt szilárdan kiáll Benjamin Netanjahu mellett, és várhatóan csatlakozik egy Likud vezette koalícióhoz.

Az UTJ jelenleg hat parlamenti mandátummal bír, a közvélemény-kutatások előrejelzése szerint azonban valószínűleg hét helyet fog nyerni a kedden tartandó választásokon.

Jiszráel Bétéjnu

Az Jiszráél Bejtenu főként orosz ajkú szavazókat megszólító, szekularista jobboldali párt, amelyet 1999-ben Avigdor Liberman alapított, és jelenleg is vezeti.

A párt az évek során arabellenes retorikát folytatott és olyan kétállami megoldást támogatott, amelyben a túlnyomórészt arab városok egy palesztin állam részévé válnak, és lakosaik elveszítik izraeli állampolgárságukat.

Az utóbbi években a Jiszráél Bejtenu szekularista álláspontot hangsúlyozott, és az ultraortodox befolyás gyengítéséért folytatott küzdelem élére állt. Ennek része volt a polgári házasság bevezetésének kezdeményezése és az ultraortodoxok hadseregbe történő sorkötelességének szorgalmazása.

Liberman Netanjahu egyik leghangosabb ellenzője, miután korábban koalíciós partnere volt a Likud pártnak, ám szakításuk választások kiírásához vezetett. Az Jiszráél Bejtenu összeveszett Netanjahuval és 2019 óta nem hajlandó csatlakozni egy olyan koalícióhoz, amelyet Netanjahu vezet, vagy amelyben a Sás vagy az Egyesült Tórai Judaizmus is szerepel.

Liberman szabadpiaci reformokat szorgalmazott, amelyek célja az árak csökkentése volt. Liberman pénzügyminiszterként igen sikeres volt, az állam éves működési mérlegében is többletet ért el. A piacok verseny előtti további megnyitása és a piaci koncentráció elleni küzdelem mellett Liberman több forrást ígért a rendőröknek a belső biztonság növelése érdekében.

Azt is mondta, hogy a Jiszráél Bejtenu továbbra is szorgalmazni fogja a dolgozó családok és az alacsony jövedelműek juttatásait, és hogy olyan jogszabályokat fog szorgalmazni, amelyek megnehezítik egy kormány megbuktatását annak első két évében.

Választási hírfolyamunk további cikkeit itt olvashatja.

Amit a jövő heti izraeli választásokról tudni érdemes

Az izraeli pártokat bemutató sorozatunk első elemeként elmagyarázzuk pontosan milyen kérdések izgatják leginkább a három és fél éven belül ötödszörre urnák elé járuló szavazókat.