Megkéseltek egy izraeli fiatalt, gyerekek szeme láttára lőtték le az elkövetőt

Egy 20 éves férfi súlyosan megsérült szombaton a jeruzsálemi terrortámadásban.

Egy rendőr azonosította a gyanúsítottat, egy 16 éves palesztint a kelet-jeruzsálemi Anatából, és egy focipályáig üldözte, ahol a „Blue Sky” focicsapat több tucatnyi gyereke edzett – nagyon közel a rendőrség országos főhadiszállásához.

A rendőr felszólította a gyanúsítottat, hogy álljon meg, miközben a fegyverét ráfogta. A gyanúsított nem tudott hova menekülni, ezért a rendőr felé fordult, és a kezében lévő késsel rárontott, azonban a rendőr lelőtte őt.

Doron Turjeman jeruzsálemi kerületi rendőrfőnök a helyszínre érkezett, maga is kikérdezte az egyik szemtanút, később pedig elkísérte azt a rendőrt, aki lelőtte a terroristát.

Turjeman helyzetértékelést végzett az incidens helyszínén, és irányította a szükséges operatív és nyomozati erőfeszítéseket.

Az izraeli mentőszolgálat tagjai közben kórházba szállították az áldozatot.

„A sebesült férfi egy ösvényen feküdt, eszméleténél volt. Orvosi ellátásban részesítettük, elállítottuk a vérzést és bekötöttük a sebet, majd kórházba evakuáltuk. Állapota kritikus, de stabil”

– mondta Yonatan Shor mentős.

Az izraeli katonákat azzal vádolják, hogy lelőttek egy palesztin „orvost”

Képünkön látható a szóban forgó „orvos”, Dr. Abdullah abu Tin.