Az iráni Forradalmi Gárda vezetője már Izrael összeomlását vizionálja

Az Izrael és az Öböl-menti arab kormányok közötti kapcsolatok erősödésére való nyilvánvaló utalással a teheráni Tasnim hírügynökség csütörtökön azt közölte, hogy iráni tisztviselők közölték Szaúd-Arábia vezetőivel, hogy ne hagyatkozzanak Izraelre.

„Ez a mi figyelmeztetésünk. Olyan a házatok, mint a pókoké [törékeny]. Izraelre támaszkodtatok, amely az összeomlás szélén áll, és ez a sorsotok”

mondta Hoszein Szalami vezérőrnagy, az iráni Forradalmi Gárda parancsnoka.

„Ne avatkozzatok bele országunk belügyeibe” – tette hozzá.

Szalami megfenyegette az Egyesült Államokat és az Egyesült Királyságot is, követelve, hogy oldják fel az Iránnal szemben bevezetett szankcióikat.

„Bármilyen lépést is tesznek az iráni nemzet ellen, többszörösen keményebb csapásokat fognak kapni”

– mondta.

Ezt a cikket szerkesztőségünk a sábát beállta előtt készítette és előre időzítve jelent meg az oldalon.

Iráni tábornok: Létfontosságú a dzsihád folytatása

A Forradalmi Gárda parancsnoka szerint megérett az idő a szárazföldi háborúra Izraellel.