Törökország bekeményít: Erdogan száz meztelen (!) migránst küldött Görögországba

Kilencvenkét ruhátlan illegális bevándorlót fogtak el Görögország északkeleti felében, az Évrosz határfolyó mentén – közölték szombaton a görög hatóságok.

Nótisz Mitarákisz görög bevándorlási miniszter szombaton Twitter-oldalán egy felvételt is közzétett az esetről, amin a teljesen pucér férfiakat lehetett látni. A tárcavezető Törökországot hibáztatta a történtekért, az ilyen bánásmódot pedig a civilizáció szégyenének nevezte. Hozzátette, hogy az eset kivizsgálását várják Ankarától.

A görög polgári védelmi minisztérium szerint a migránsokat Törökországból hajtották át a határon még pénteken.

Úgy tudni, az incidens idején az EU határvédelmi szervezetének, a Frontexnek a munkatársai is a helyszínen voltak. A Frontex egyelőre nem nyilatkozott az ügyben.

A polgári védelmi tárca szerint a menedékkérőknél nem volt semmiféle csomag.

A migránsok azt állították, hogy a török hatóságok járművein szállították őket a határfolyóhoz, ahol gumicsónakokba ültették őket, hogy átkeljenek Görögországba.

Νότης Μηταράκης – Notis Mitarachi on Twitter: „Türkiye’s behaviour towards 92 migrants whom we rescued at the borders today,is a shame for civilisation. We expect Ankara to investigate the incident and protect at last, its borders with the EU. pic.twitter.com/JYtUG1RnzC / Twitter”

Türkiye’s behaviour towards 92 migrants whom we rescued at the borders today,is a shame for civilisation. We expect Ankara to investigate the incident and protect at last, its borders with the EU. pic.twitter.com/JYtUG1RnzC

A görög rendőrség szerint egyeseken sérülések nyomai voltak láthatók. Hozzátette: az embereket ellátták és ruhát adtak rájuk.

Az idén jelentősen megnőtt a határsértők száma, Athén ezért augusztusban úgy döntött, hogy Törökországgal közös északkeleti szárazföldi határát szinte teljesen lezárja. A már álló, mintegy 40 kilométer hosszú kerítést további 80 kilométerrel meghosszabbítják az Évrosz határfolyó mentén az illegális bevándorlás megfékezésére.

Az athéni kormányzati elképzelések között szerepel emellett a hőkamerás megfigyelőrendszer fejlesztése, valamint további 250 határrendész bevetése a görög-török szárazföldi határszakaszon.

Egyre több tagország elégedetlen az EU migrációs politikájával

A Frontexnek végre hatékonyan kellene védenie az EU külső határait, védőfalat képezve a tagállamok számára az embercsempészet ellen is – szögezte le az osztrák kancellár.