A berlini holokauszt-emlékművön táncolt az AfD egyik politikusa

Izrael berlini nagykövete az Alternatíva Németországért párt egyik tagját bírálta, amiért az ország holokauszt-emlékművén táncolt.

Ron Prosor nagykövet kedden Twitteren közölte, hogy Holger Winterstein szélsőjobboldali politikus „szégyent hozott magára és pártjára”.

A közösségi médiában közzétett képen Winterstein kitárt karral pózolt az egyik kőlapon, amely a nácik által a holokausztban meggyilkolt hatmillió zsidónak állított berlini emlékművet alkotja.

A német média arról számolt be, hogy a kép az Alternatíva Németországért által szervezett szombati tüntetés után készült.

A német rövidítéssel AfD néven ismert párt közölte, hogy „rendkívül tiszteletlen viselkedése” miatt eljárást indít Winterstein ellen.

Winterstein Thüringiában megyei képviselő.

A párt tartományi vezetője, Björn Hoecke 2018-ban „szégyen emlékművének” nevezte a holokauszt-emlékművet, és felszólította Németországot, hogy hajtson végre „180 fokos fordulatot” a múltjára való emlékezés terén. A pártbíróság akkor elutasította a kizárására irányuló kérelmet.

Megbírságolták a zsidó aktivistát, amiért Izrael-barát ellentüntetést szervezett

Rebecca Seidler 67 éves izraeli zászlót lengető apósát földre lökték a palesztin-párti tüntetők. A német rendőrség mégis ellenük indított eljárást.