Életre keltik a zsidó életet Fejér megyében

Székesfehérváron és Ercsiben forgatott a Bennem Élő Eredet projekt csapata. 

A videó riportban megismerhetjük az évtizedek után első új rabbiként tavaly kinevezett fehérvári hitéleti vezetőt, és a közösségük szándékait, aktív tagjait, és felidézik a koronázóváros legfontosabb büszkeségeit is Gergely Anna történész segítségével.

Ezután Ercsibe, a Duna menti kisvárosba látogatnak, ahol több mint egy évvel ezelőtt egy szociológus hallgató Hermann szomszéd ercsi példáját felkarolva a település zsidóságára emlékező helytörténeti sétákat kezdett el szervezni.

Nemcsak a helyi különlegességeket és a szociológus elhivatottságát és módszertanát ismerhetjük meg tőle, de sokkoló történelmi tényeket és büszkeségre okot adó helyi kultúrtörténeti érdekességeket is.

A riport a Bennem Élő Eredet honlapján tekinthető meg:

Tercsike? Ercsibe! És Fehérvárra – új VIDEÓ

Egy forgalmas belvárosi közvécé mellett található Fehérvár egyetlen épített zsidó öröksége, a közösség imaháza. Innen igyekszik kitörni, és megmutatni magát az újra állandó rabbival és élénkülő aktivitással jelentkező hitközség. Nemcsak őket látogattuk meg, de felkerestük Fejér megye egyik legizgalmasabbnak elmesélt, de saját bevallás szerint is tökéletesen átlagos településének, Ercsinek kutatóját.