Az izraeli erők kiiktatták a tel-avivi belvárosban gyilkoló terrorista testvérét

Az Izraeli Védelmi Erők csapatai szerda délelőtt a szamáriai Dzseninben körülvették Abd al-Rahman Hazem házát, aki a tel-avivi Dizengoff utcán végrehajtott terrortámadás elkövetőjének, Ráád Hazemnek a testvére — írja az ujkelet.live.

Palesztin riportok arról számoltak be, hogy a terrorista testvére mellett három másik palesztint is megöltek. Egyikük, Muhammed Alownah, Abed Hazem partnere volt az elmúlt időszakban a Dzsenin környéki lövöldözős terrortámadás-sorozat tervezésében és végrehajtásában. A másikukat, Ahmed Alawneh-t (24) pedig fejbe lőtték, miután az izraeli erőkre lőtt, és mint kiderült a palesztin biztonsági erők tagja volt.

Miután az izraeli erők elhagyták a menekülttábort, a katonai szóvivője bejelentette, hogy a Nahal felderítők és a határrendészet fedett egysége a Sabak belbiztonsági szolgálat irányításával két keresett férfi letartóztatásának szándékával körülvették a házat, ahol a gyanúsítottak tartózkodtak. A művelet során a fegyveresek tüzet nyitottak a csapatokra és élesítettek egy nagy bombát, a harcosok azonban viszonozták a tüzet, és a fegyveresek meghaltak. A helyszínen számos fegyvert lefoglaltak.

Izraeli tisztviselők szerint Hazemék jelentősebb támadásokat terveztek végrehajtani a közeljövőben.

כאן חדשות on Twitter: „דיווח פלסטיני: צה”ל מכתר בג’נין את בית משפחתו של המחבל שביצע את הפיגוע בדיזינגוף@nurityohanan pic.twitter.com/FhPnWZdsdj / Twitter”

דיווח פלסטיני: צה”ל מכתר בג’נין את בית משפחתו של המחבל שביצע את הפיגוע בדיזינגוף@nurityohanan pic.twitter.com/FhPnWZdsdj

„Hazem és Alownah meghalt a tűzharcban” – közölte a rendőrség, hozzátéve, hogy a katonák lefoglalták az egyik fegyveres gépkarabélyát.

A Palesztin Hatóság egészségügyi minisztériuma szerint az összecsapásokban 44-en megsérültek, köztük többen súlyos állapotban vannak.

Jáir Lapid miniszterelnök Twitteren dicsérte az izraeli biztonsági erők akcióját.

,,Nem hátrálunk meg, és nem habozunk fellépni bárki ellen, aki megpróbál kezet emelni Izrael polgáraira és a biztonsági erőkre”

– írta Lapid Twitteren.

Április 7-én Ráád Hazem, egy 29 éves dzsenini menekülttáborból származó palesztin terrorista az Umm al-Fahem városa melletti résen a biztonsági kerítésen át bejutott Izraelbe. Innen busszal Kafr Kasszimon keresztül utazott tovább, mielőtt a biztonsági kamerák először észlelték volna az Óratoronynál Jaffón reggel 9 óra körül.

Körülbelül két órával a támadás előtt Hazem gyalog ment a Dizengoff utcába, és ott kószált néhány percig, mielőtt úgy döntött, hogy végrehajtja a támadást. A Dizengoff utcában lévő Ilka bárban ülőkre támadva megölte Barak Lufan, 35 éves háromgyermekes apát, két 27 éves gyerekkori barátot – Tomer Moradot és Ejtam Maginit, illetve többeket megsebesített. A lövöldözés után Tel-Aviv hátsó utcáin keresztül tért vissza Jaffóra.

Körülbelül 40 perccel a támadás után a biztonsági kamerák szerint az Óratoronynál a mecset felé sétált. Másnap, hajnali fél öt körül Hazemet két izraeli belbiztonsági ügynök megtalálta a térhez közeli egyik parkolóban, és a kialakult tűzharcban megölték.

A Sabak (belbiztonsági szolgálat) már a terrortámadás nyomozásának kezdetén gyanította, hogy Ráád Hazem valamilyen formában segítséget kapott. Úgy vélik, a testvére volt az, aki Dzseninből a varratzónához vitte, az apjuk pedig tudott a tervről, de semmit sem tett a megakadályozására.

Órákkal Ra’ad megölése után apja, aki korábban a Palesztin Hatóság nemzetbiztonsági apparátusának magas rangú tisztjeként dolgozott, támogatását fejezte ki fia mellett egy beszédben, amelyet a háza erkélye alatt ünneplő lelkes támogatóknak mondott.

Teljes a készültség Izraelben az ünnepek előtt, pénteken újabb támadás történt

Pénteken újabb lövöldözés volt, amit egy palesztint terrorista csoport vállalt.