Húszezer zsidó zarándokolt Umánba a háború dacára

Ultraortodox zsidók tízezrei gyűltek össze vasárnap a szokásos zsidó újévi zarándoklatukon az ukrajnai Uman városában, dacára a háború miatt kiadott figyelmeztetéseknek.

Az ukrajnai rendőrség biztonsági okokból nem hozta nyilvánosságra a zarándokok számát, ugyanakkor az Ukrajnai Egyesült Zsidó Közösség szerint mintegy 23 ezren érkezhettek.

Minden évben haszid zsidók ezrei zarándokolnak el a haszidizmus alapítójának, Nachman rabbinak a közép-ukrajnai Cserkaszi megyében Uman város zsidó temetőjében található sírjához, hogy szokás szerint táncos, vidám ünnepléssel üljék meg az idén szeptember végére eső zsidó újévet.

Bár Uman viszonylag messze van a frontvonaltól, az ukrajnai és az izraeli hatóságok is arról próbálták meggyőzni az embereket, hogy az idén a háborús helyzet miatt tekintsenek el az úttól. A figyelmeztetések ellenére több ezer, a hagyományos fekete öltözetet viselő haszid zsidó ünnepelt a város utcáin. A zarándokok egyike, Aaron Allen az AFP francia hírügynökségnek nyilatkozva úgy fogalmazott, hogy

„az év legfontosabb napjáról van szó, hogy Istennel kapcsolatba léphessünk, és ez egy nagyszerű hely erre”.

Mint mondta, szirénákat is hallott, de izraeliként „már megszokhattuk ezeket, és tudjuk, mi a teendő”. „

„Eléggé biztonságban érezzük magunkat”

– tette hozzá.

Az ukrán rendőrség lezárta a környéket, csak a helyi lakosokat és a zarándokokat engedt be a térségbe. A hatóságok a szeptember 25-től 27-ig tartó ünnepségek idejére megtiltották az alkohol, tűzijáték és játékpisztolyok eladását, éjszakára pedig kijárási tilalmat rendeltek el.

Ezt a cikket szerkesztőségünk az ünnep beállta előtt készítette és előre időzítve jelent meg az oldalon.

Eddig 427 zsidó zarándokot kellett orvosi ellátásban részesíteni Ukrajnában

A háború ellenére idén is rengetegen mentek Umánba.