Egy korábbi írásomban megemlítettem azt a három klasszikus irányt, mellyel a Talmud bölcsei és későbbi rabbik közelítik meg a világ születésének néhány ezer éves tradícióját a tudomány által sokkal régebbinek vélt Föld kialakulásának ellentmondását.
Az, hogy a zsidó hagyomány az ember teremtésétől számítja az időt egyedinek mondható. Más vallások, így a kereszténység és az iszlám is a vallásuk kezdetétől (vagy legalábbis hitrendszerük kialakulásától) számítják az időt, a zsidók mégsem Ábrahám (a teremtés utáni 1948. évben, polgári időszámítás szerint ie. 1812-ben) vagy Mózes (a teremtés utáni 2368. évben, polgári időszámítás szerint ie. 1393-ban) születésétől esetleg a Szináj hegyi kinyilatkoztatástól (a teremtés után 2448-ban, azaz ie. 1312-ben) számolják. Persze hasonlóan logikus lenne a Föld teremtésétől számolni, azonban az, hogy nem így lett fontos üzenetet tartalmaz. Azt, hogy a teremtés lényege az ember.
Érdekes, hogy a Midrás irodalom mesterei a Teremtés könyvének első szavában (בראשית, Berésit, azaz kezdetben) is felfedezik ezt az üzenetet, hiszen a héber „kezdetben” szó betűit ha összecseréljük, a betűk a א בתשרי szót adják ki, ami azt jelenti, hogy Tisré [hónap] elseje.
Az ember teremtésének napját a Midrás tételesen leírja:
„A nap [az ember teremtésének napja] első órájában gondolta ki Isten az ember megteremtését. A második órában konzultált az angyalokkal. A harmadik órában összegyűjtötte a föld porát. A negyedik órában összegyúrta. Az ötödik órában megformálta. A hatodik órában tökéletesítette alkotását. A hetedik órában lelket lehelt belé. A nyolcadik órában behelyezte az Éden Kertbe. A kilencedik órában megparancsolta neki [hogy mit csinálhat és mit nem]. A tizedik órában megszegte a parancsot. A tizenegyedik órában Isten ítélkezett felette és a tizenkettedik órában Isten szabadon engedte az Éden Kertből.”
Mindez tehát egy fél nap leforgása alatt történt, legalábbis, ha az óra fogalmát szó szerint értelmezzük és nem képletesen, mint ahogy erre lehetőségünk nyílik a másik írásban említettek szerint.
Az ember tehát a teremtés lényege és központi eleme, ugyanakkor a mai napnak, a világ teremtésének évfordulója is okot adhat arra, hogy átgondoljuk saját feladatainkat és felelősségünket a teremtés kozmikus művében.
Az eredeti írás a Lekvár és JAM blogon jelent meg 2019-ben.
