Faludy György az emlékezetébe vésve mentette ki verseit a recski munkatáborból

A 112 éve, 1910. szeptember 22-én született Faludy György leginkább alkotói nyugalomra vágyott, de élete jelentős részében üldöztetésre és állandó vándorlásra ítéltetett. A költő és műfordító, aki szembeszállt a fasizmussal és a kommunizmussal is, elmerült a 20. század poklában, amely lírájának legfőbb formálója volt – írja a Múlt-kor történelmi magazin.

Emigrációból börtönbe

A zsidó polgári családban született Faludy György egyetemi éveit külföldön, Bécsben, Berlinben, Párizsban és Grazban töltötte, így több nyugati nyelvet is elsajátított tanulmányai alatt. Az iskolapadot 1933–34-ben egyenruhára cserélte, a Magyar Királyi Honvédségtől zászlósként szerelt le. Első verseit a harmincas évek elején írta, publikálásukra a Magyar Hírlapban és a Független Szemlében került sor.

Országos ismertséget az 1937-ben megjelent Villon-átköltéseivel (François Villon balladái) szerzett. Faludy a reneszánsz vándorköltőjében találta meg inspirációját, hiszen az általa papírra vetett, tömény erotikával fűszerezett Villon-balladák nem szigorúan vett műfordítások voltak, hanem saját érzésvilágának, világképének kivetítései.

A sikerek ellenére a költőt fojtogatni kezdte az országban uralkodó háborús légkör. A müncheni egyezmény után a Felvidék déli részének visszacsatolását még katonaként érte meg a csehszlovák-magyar határra vezényelt Faludy. A felvidéki kaland után leszerelték, és ekkor úgy döntött, hogy elhagyja az országot.

Franciaországban, Párizsban folytatta életét, azonban nem sokáig maradt az országban,

az 1940-es náci megszállást, a párizsi Diadalív alatt szürke egyenruhába parádézó német katonákat már nem várta meg.

Dél-Franciaországon keresztül előbb Marokkóba, Casablancába menekült, majd onnan az Egyesült Államokba emigrált.

New Yorkban a külhonban élő, magyaroknak íródott Harc című hetilap szerkesztője lett, majd önkéntesként jelentkezett az amerikai hadseregbe. A költő később így indokolta döntését:

„Folyton az járt eszemben: lehetetlen, hogy éppen én, aki a demokráciáért folytatott küzdelmet a magaménak, tulajdon erkölcsi kötelességemnek tartottam, aki versben és prózában, de még élőszóban is a szabadság eszméit hirdettem, aki a nácik esküdt ellensége vagyok, (…)

nem tehetem, hogy a szabadságért és a hazám felszabadításáért folyó küzdelemből kivonjam magamat.”

Faludy a csendes-óceáni hadszíntérre került és egészen 1945 decemberéig katonaként szolgált. A fegyvert ragadott költő megszerette Amerikát, de a háború lezárása után mégis úgy döntött, hogy hazajön. Jól tudta, hogy egy romokban álló országba tér vissza, a szíve mégis hazahúzta. A hazájához kapcsolódó bajsejtelmeinek a Búcsú Amerikától című költeményében adott hangot: „ó Amerika, boldog, ó Amerika, ifjú, ó Amerika, melyhez / a föld, ahová megyek, hőbörgő gyötrelem lesz, / rút omladék, penészes rom, patkányok tanyája, / dühöngő félbolondok s megszálltak ispotálya”.

1946 tavaszán Faludy megérkezett Budapestre, ahol a kommunisták rögtön megpróbálták beszervezni, de ő a felkérésre nemet mondott, és inkább Kéthly Annához és a szociáldemokratákhoz közeledett. A Népszava kulturális rovatába írt, 1947-ben megjelent az Őszi harmat után című verseskötete.

A normális alkotómunkát azonban kettétörte a többpártrendszer felszámolása és a kommunista hatalomátvétel. A kirakatperek, a sorozatos letartóztatások mély ellenszenvvel töltötték el Faludyt, és amikor a szociáldemokrata vezetőket letartóztatták, tudta, hogy ő maga is veszélyben van.

1950 júniusában kémkedés vádjával tartóztatták le, és hamarosan Budapesten az Andrássy út 60-ba vezetett útja.

A Múltkor cikkének folytatása Faludy György életéről itt olvasható.

Ezt a cikket szerkesztőségünk a Sábát beállta előtt készítette és előre időzítve jelent meg az oldalon.

Faludy, Erdélyből

Figyelemre méltó tény, hogy az első, érdemleges monográfia csak most jelent meg Faludy Györgyről. Pelle János írása.

További cikkeinket is megtalálja Facebook-oldalunkon.