A 112 éve, 1910. szeptember 22-én született Faludy György leginkább alkotói nyugalomra vágyott, de élete jelentős részében üldöztetésre és állandó vándorlásra ítéltetett. A költő és műfordító, aki szembeszállt a fasizmussal és a kommunizmussal is, elmerült a 20. század poklában, amely lírájának legfőbb formálója volt – írja a Múlt-kor történelmi magazin.
Emigrációból börtönbe
A zsidó polgári családban született Faludy György egyetemi éveit külföldön, Bécsben, Berlinben, Párizsban és Grazban töltötte, így több nyugati nyelvet is elsajátított tanulmányai alatt. Az iskolapadot 1933–34-ben egyenruhára cserélte, a Magyar Királyi Honvédségtől zászlósként szerelt le. Első verseit a harmincas évek elején írta, publikálásukra a Magyar Hírlapban és a Független Szemlében került sor.
Országos ismertséget az 1937-ben megjelent Villon-átköltéseivel (François Villon balladái) szerzett. Faludy a reneszánsz vándorköltőjében találta meg inspirációját, hiszen az általa papírra vetett, tömény erotikával fűszerezett Villon-balladák nem szigorúan vett műfordítások voltak, hanem saját érzésvilágának, világképének kivetítései.
A sikerek ellenére a költőt fojtogatni kezdte az országban uralkodó háborús légkör. A müncheni egyezmény után a Felvidék déli részének visszacsatolását még katonaként érte meg a csehszlovák-magyar határra vezényelt Faludy. A felvidéki kaland után leszerelték, és ekkor úgy döntött, hogy elhagyja az országot.
Franciaországban, Párizsban folytatta életét, azonban nem sokáig maradt az országban,
az 1940-es náci megszállást, a párizsi Diadalív alatt szürke egyenruhába parádézó német katonákat már nem várta meg.
Dél-Franciaországon keresztül előbb Marokkóba, Casablancába menekült, majd onnan az Egyesült Államokba emigrált.
New Yorkban a külhonban élő, magyaroknak íródott Harc című hetilap szerkesztője lett, majd önkéntesként jelentkezett az amerikai hadseregbe. A költő később így indokolta döntését:
„Folyton az járt eszemben: lehetetlen, hogy éppen én, aki a demokráciáért folytatott küzdelmet a magaménak, tulajdon erkölcsi kötelességemnek tartottam, aki versben és prózában, de még élőszóban is a szabadság eszméit hirdettem, aki a nácik esküdt ellensége vagyok, (…)
nem tehetem, hogy a szabadságért és a hazám felszabadításáért folyó küzdelemből kivonjam magamat.”
Faludy a csendes-óceáni hadszíntérre került és egészen 1945 decemberéig katonaként szolgált. A fegyvert ragadott költő megszerette Amerikát, de a háború lezárása után mégis úgy döntött, hogy hazajön. Jól tudta, hogy egy romokban álló országba tér vissza, a szíve mégis hazahúzta. A hazájához kapcsolódó bajsejtelmeinek a Búcsú Amerikától című költeményében adott hangot: „ó Amerika, boldog, ó Amerika, ifjú, ó Amerika, melyhez / a föld, ahová megyek, hőbörgő gyötrelem lesz, / rút omladék, penészes rom, patkányok tanyája, / dühöngő félbolondok s megszálltak ispotálya”.
1946 tavaszán Faludy megérkezett Budapestre, ahol a kommunisták rögtön megpróbálták beszervezni, de ő a felkérésre nemet mondott, és inkább Kéthly Annához és a szociáldemokratákhoz közeledett. A Népszava kulturális rovatába írt, 1947-ben megjelent az Őszi harmat után című verseskötete.
A normális alkotómunkát azonban kettétörte a többpártrendszer felszámolása és a kommunista hatalomátvétel. A kirakatperek, a sorozatos letartóztatások mély ellenszenvvel töltötték el Faludyt, és amikor a szociáldemokrata vezetőket letartóztatták, tudta, hogy ő maga is veszélyben van.
1950 júniusában kémkedés vádjával tartóztatták le, és hamarosan Budapesten az Andrássy út 60-ba vezetett útja.
A Múltkor cikkének folytatása Faludy György életéről itt olvasható.
Ezt a cikket szerkesztőségünk a Sábát beállta előtt készítette és előre időzítve jelent meg az oldalon.
