John Bolton: Egyre nagyobb a veszélye, hogy az oroszok atomfegyvert vetnek be

John Bolton, Trump nemzetbiztonsági tanácsadója azt mondta, hogy az Oroszországgal való nukleáris háború veszélye „sokkal közelebb van”, mint korábban – számolt be a Hill. 

„Ahol most tartunk az ukrajnai siker után északon, az nem az a pont” – mondta Bolton a WABC rádió „Cats at Night” című műsorában, amikor arról kérdezték, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök jóváhagyhatja-e a nukleáris fegyverek bevetését.

„De sokkal közelebb vagyunk hozzá, mint korábban”

– tette hozzá.

Bolton, aki 2018-ban és 2019-ben Trump korábbi elnök alatt szolgált, azt mondta, hogy „mindig” azt jósolta, hogy Putyin nem fog atomfegyvereket bevetni, hacsak az ukrán csapatok nem lesznek elég sikeresek ahhoz, hogy átlépjék az orosz határt.

„Nem az a kockázat, hogy azért vet be atomfegyvert, hogy megváltoztassa a harctér állapotát, hanem Putyin, hogy megerősítse a pozícióját otthon”

– mondta Bolton.

Az ukrán hadsereg a múlt héten ellentámadást indított a februárban betört orosz csapatok ellen.

Ukrajna az ország északi részén visszaverte az orosz hadsereget, miután hónapokig elhitette ellenfelével, hogy délen támad.

Bolton „veszélyeztetettnek” nevezte Putyin jelenlegi politikai helyzetét, azt állítva, hogy az elnök „nagyobb bajban van most, mint az invázió óta bármikor”.

„El kell gondolkodnunk azon, hogyan használjuk ezt ki” – tette hozzá.

A volt ENSZ nagykövet szerint „semmi esély” nincs az orosz megadásra most, hogy Ukrajna visszaszorította a nagyobb ország csapatait.

„Ez a gyengeség jele lenne” – mondta. „Ez a vereség elég jelentős ahhoz, hogy politikai hatásai legyenek”.

Atomháború Eurográdban?

Oroszország nem kötelezte el magát amellett, hogy nem vet be elsőként nukleáris fegyvereket. Robert C. Castel elemzése.