Nem csitulnak a harcok: Már százas nagyságrendűek az örmény veszteségek

Százöt örmény katona esett el az örmény-azeri határon kedden kitört újabb összetűzések kezdete óta – közölte szerdán a parlamentben Nikol Pasinján örmény miniszterelnök.

A kormányfő bejelentette, hogy az azeri erők tíz négyzetkilométernyi újabb örmény területet foglaltak el, miután májusban 40 négyzetkilométert már ellenőrzésük alá vontak.

Pasinján azt is elmondta, hogy Jereván a Moszkva vezette Kollektív Biztonság Szervezetének (ODKB) segítségét kérte országa területi épségének helyreállításához az azeri támadások után.

Ararat Mirzoján azeri külügyminiszter szintén a parlamentben bejelentette, hogy az ODKB küldöttsége várhatóan csütörtökön érkezik Örményországba.

Az ODKB Tanácsa kedden videokonferencia keretében tartott rendkívüli ülésén döntött arról, hogy Sztanyiszlav Zasz főtitkár vezetésével küldöttséget meneszt Örményországba az örmény-azeri határon kialakult helyzet felmérésére.

Az örmény védelmi tárca azzal vádolta Bakut, hogy újrakezdte a támadásokat, tüzérséggel, aknavetőkkel és nagykaliberű fegyverekkel lőttek a határon lévő Dzsermuk fürdőváros és Verin Sorzsa irányába.

Az örmény-azeri határ mentén kitört összecsapások miatt Baku viszont Jerevánt okolja.

Az azeri védelmi minisztérium közleménye szerint szerda délben az örmény erők tüzérségi tűzzel és rakétákkal lőtték a határvonalat, benne lakott településeket is Gorisz és Szokt között.

Parujr Hovhannisján örmény külügyminiszter-helyettes a Reuters brit hírügynökségnek azt mondta, fennáll a kockázata, hogy a véres összecsapások háborúba torkollnak, így újabb súlyos fegyveres konfliktus alakulna ki a volt Szovjetunió területén az ukrán-orosz háború mellett. Ez utóbbiba belerángathatnák Oroszországot és Törökországot is, és bizonytalan helyzetbe kerülhetne egy fontos folyosó, ahol kőolaj- és földgázvezeték húzódik.

Örményország Oroszország katonai szövetségese, Törökország pedig Azerbajdzsán támogatója.

Baku közölte: a harcok első napján ötven katonát veszített, szerdán pedig bejelentette, hogy két polgári személy sebesült meg az összecsapások kezdete óta.

Azerbajdzsán hajlandó egyoldalúan kiadni Örményországnak a keddi és szerdai harcokban elesett katonák holttestét – jelentette be szerdán az azeri Hadifoglyokkal, Túszokkal és Eltűntekkel foglalkozó Állami Bizottság sajtószolgálata.

Azerbajdzsán közel kétezer örmény katona holttestét adta vissza Örményországnak

Egy évvel a háború kitörése után továbbra is kétszázötven nyomtalanul eltűnt örmény állampolgárt, közöttük 231 katonát tartottak nyilván egy örmény nyomozó bizottság szerint.

A harcok fellángolásával megkezdődtek a nemzetközi közvetítési kísérletek is.

Vlagyimir Putyin orosz elnök és a nemzetközi közösség önmérsékletre szólította fel a feleket.

Antony Blinken amerikai külügyminiszter kedden Pasinjánnal és Ilham Alijev azeri elnökkel folytatott különmegbeszélést, és tűzszünetet sürgetett. Catherine Colonna francia külügyminiszter örmény és azeri kollégáival tárgyalt, és sürgette, hogy „vessenek véget az örmény területek elleni csapásoknak”.

Toivo Klaar, az Európai Unió különmegbízottja várhatóan szerdán a Dél-Kaukázusba utazik a párbeszéd előmozdítása érdekében. Az ODKB is küldöttséget küldött a határon kialakult helyzet felmérésére.

A kazahsztáni látogatáson tartózkodó Ferenc pápa kedden aggodalmának adott hangot szerdán bemutatott miséje után a Kaukázusban ismét fellángolt feszültség miatt.

„Tovább imádkozunk, hogy ezeken a vitatott területeken győzedelmeskedjen a párbeszéd és a megegyezés”

– mondta a katolikus egyházfő.

Egy nevének elhallgatását kérő magas rangú török vezető szerdán közölte, hogy Recep Tayyip Erdogan török elnök és Vlagyimir Putyin a héten az üzbegisztáni Szamarkandban találkozik, hogy megvitassák a legújabb azeri-örmény harcok ügyét. Hozzátette: Törökország megkezdte a diplomáciai tevékenységet a két ország közötti probléma megoldása érdekében.

Putyin és Erdogan a tervek szerint a Sanghaji Együttműködési Szervezet csúcstalálkozójának szünetében pénteken tárgyal egymással.

A Hegyi-Karabahhal kapcsolatos több évtizedes konfliktus 2020. szeptember 27-én éleződött ki újra, a hathetes háborúnak 6500 halottja volt. Azerbajdzsán nagyszabású hadműveletet indított a területébe ékelődött, örmények ellenőrizte enklávé és az örmények által elfoglalt környező területek visszafoglalására, és hadműveletei döntően sikerrel jártak.

Jóllehet a felek orosz kezdeményezésre 2020. november 9-én fegyverszünetben állapodtak meg, a határ menti térségben rendszeresek az összetűzések.

Mit keres Izrael a Dél-Kaukázusban?

Az Azerbajdzsán és Izrael közötti együttműködés éveken át alacsony médiafigyelem mellett zajlott, azonban nemrég a második hegyi-karabahi háború kapcsán (igaz csak rövid időre) újra a nemzetközi érdeklődés homlokterébe került. Hende Olivér írása.