Ortodox zsidók sürgetik a melegházasságára vonatkozó új törvény elutasítását

Az Agudath Israel of America úgy véli, hogy a törvény aláásná a hagyományos házasság történelmi és erkölcsi alapjait.

Az Agudath Israel of America felszólítja az amerikai szenátust, hogy utasítsa el azt a törvényjavaslatot, amely országosan fenntartaná az azonos neműek házasságának érvényességét.

A házasság tiszteletben tartásáról szóló törvény (Respect for Marriage Act, RFMA) hatályon kívül helyezné a házasság védelméről szóló törvényt (Defense of Marriage Act, DOMA), egy 1996-os törvényt, amely a házasságot egy férfi és egy nő törvényes szövetségeként határozta meg, és lehetővé tette az államok számára, hogy megtagadják a más államokban kötött azonos neműek házasságának elismerését. A Házasság tiszteletben tartásáról szóló törvényt júliusban fogadta el a képviselőház kétpárti támogatással. A szenátus várhatóan a következő hetekben szavaz róla

A törvényjavaslat fenntartaná az amerikai legfelsőbb bíróság Obergefell kontra Hodges ügyben hozott 5-4-es döntését, amely kimondta, hogy alkotmányellenes megtagadni az azonos nemű párok házasságkötési jogát.

„Miután a hagyományos házassággal kapcsolatos történelmi és erkölcsi alapokat felforgatta, nemzetünk valóban egy több fronton is veszélyes társadalmi forradalom kellős közepén van”

– áll az Agudath Israel közleményében.

„A vallásszabadság és a véleménynyilvánítás szabadsága továbbra is bizonytalan, és a házasságról és a nemiségről alkotott alapvető elképzelésekhez ragaszkodó hitalapú közösségeket és intézményeket becsmérlik, a megvetés és a megtorlás felhője alatt kell élniük.

A világ nem lesz soha woke, de örül, hogy Amerika az

„Miközben Amerika a múlttal hadakozik, külföldi versenytársai a jövőre készülnek.”

„És továbbra is viták folynak arról, hogy az azonos neműek házassága hogyan hat a család stabilitására és a gyermekek fejlődésére, sok nyugtalanító kérdést megválaszolatlanul hagyva. E folyamatos kockázatok fényében nemzetünknek nem kellene megtennie azt a szerencsétlen lépést, hogy az Obergefellt és annak sajnálatos következményeit továbbörökítse a törvénybe”

– áll a szervezet közleményében.

Az Agudah, ahogyan ismertebb nevén ismerik, aggodalmát fejezte ki amiatt is, hogy az RFMA elfogadása azt eredményezheti, hogy a vallási nonprofit szervezetektől megtagadják az adómentes státuszt, akkor ha csak az egy férfi és egy nő közötti házasságot ismerik el.

Megjegyezte, hogy az amerikai jog „számos forrásból táplálkozik”, köztük a zsidó jogból és értékekből, amelyek elutasítják az azonos neműek házasságát. A csoport azonban tagadta, hogy indítványuk célja az lenne, hogy kárt okozzanak azoknak, akik nem értenek egyet az értékeikkel.

„Ez nem tagadja senki emberségét vagy méltóságát”

– jelentette ki a csoport.

„Ennek nem alapja sem a bigottság, sem a hátrányos megkülönböztetés. Ez az, amit a Tóra tanít, és amit a zsidók évezredek óta hűségesen betartanak”

– áll az Agudah közleményében.

Felfüggesztettek egy ír tanárt mert nem rendelte magát alá a transz ideológiának

A tanár nem akart egy transz diákot „ők” névmással azonosítani, ezért felfüggesztették, majd miután ennek ellenére bement az iskolába a rendőrök őrizetbe vették.