A világ vezetői is gyászolják II. Erzsébetet

A világ vezetői kifejezték szomorúságukat II. Erzsébet királynő halála miatt.

Joe Biden amerikai elnök szeretettel beszélt 1982-es első találkozásukról, és arról, amikor 2021-ben egy tengerentúli útja során vendégül látta őt – írja a BBC.

„Elbűvölt minket a szellemességével, meghatott minket a kedvességével, és nagylelkűen megosztotta velünk a bölcsességét. Szolidaritást vállalt az Egyesült Államokkal a 9/11 utáni legsötétebb napjainkban, amikor megrendítően emlékeztetett minket arra, hogy „A gyász az ára a szeretetnek” írta Biden.

Isaac Herzog izraeli elnök hosszú nyilatkozatban emlékezett meg Erzsébetről.

„Erzsébet királynőt messze földön csak úgy ismerték, hogy a királynő. Elhunyta egy korszak végét jelenti. Az izraeli néppel együtt gyászolom elvesztését, és legmélyebb együttérzésemet fejezem ki a brit népnek és a Nemzetközösség minden nemzetének, akik elvesztették a királynőjüket”

– írta Herzog.

Emmanuel Macron francia elnök is tisztelgett, mondván, hogy a királynő „jószívű” uralkodó és „Franciaország barátja” volt:

„Őfelsége, II. Erzsébet királynő több mint 70 éven át megtestesítette a brit nemzet folytonosságát és egységét. Úgy emlékszem rá, mint Franciaország barátjára, egy jószívű királynőre, aki maradandó nyomot hagyott országában és évszázadában.”

Eközben Olaf Scholz német kancellár „milliók példaképének és inspirálójának” nevezte a királynőt.

Dicsérte az Egyesült Királyság és Németország közötti kapcsolatok helyreállításában játszott szerepét „a második világháború borzalmai után”.

„Hiányozni fog, nem utolsó sorban csodálatos humora miatt” – írta Scholz.

Mario Draghi olasz miniszterelnök részvétnyilvánító üzenetében úgy fogalmazott, hogy II. Erzsébet „a világtörténelem főszereplője volt az utóbbi hetven évben”. Hangsúlyozta, hogy az Egyesült Királyságot és a nemzetközösséget „kiegyensúlyozottan, bölcsességgel, az intézmények és a demokrácia tiszteletben tartásával képviselte” – számolt be az MTI.

Orbán Viktor miniszterelnök is részvétét nyilvánította. Novák Katalin államelnök Facebookon nyilvánított részvétet: „Szomorú szívvel és tisztelettel búcsúzunk a XX. századi brit és európai történelem egyik legmeghatározóbb alakjától. Mi magyarok sokat tanultunk II. Erzsébettől a nemzetért és a családért való kiállásban”.

Fotó: MTI/EPA/Facundo Arrizabalaga

Az utolsó királynő

96 éves korában elhunyt II. Erzsébet brit uralkodó. Ő volt az utolsó igazi királynő Európában.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem jelenítünk meg hirdetéseket.