Világhírű holokauszt-túlélő neurológus professzor lett Makó díszpolgára

A díszpolgári cím idei makói kitüntetettje a város szülötte, a Londonban élő világhírű neurológus professzor, Lantos Péter – írja a delmagyar.hu.

A makói születésű, jelenleg Londonban élő nyugalmazott orvosprofesszor az idegsejtek kóros elváltozásait kutatta, fő szakterülete az Alzheimer-kór volt – munkáját tavaly ismerték el a Brit Birodalom Érdemrendjével. Mint mondta, az elismerés híre váratlanul érte.

„A magyar hatóságoktól legutóbb 1969-ben kaptam elismerést: 16 hónapos börtönbüntetést és vagyonelkobzást, amiért disszidáltam”

– elevenítette fel.

Túlélte a vészkorszakot

„A sors véletlene volt, hogy túléltük”

– mesélte a vészkorszakról.

„A mi vonatunk Auschwitz előtt Ausztriába vitt bennünket, ahol voltunk néhány hónapot, majd Bergen-Belsenbe kerültünk. Persze az sem volt egy úttörőtábor:

édesapám ott halt éhen, a bátyámat munkatáborba vitték, aki több nagybátyámmal együtt a Don-kanyarban fagyott meg”

– tette hozzá.

Szépülő Kis-Jeruzsálem: zsidó szakrális terek megújulása Makón

A város zsidóságáról, a fejlesztésekről Urbancsok Zsolt levéltár-vezetővel, történésszel lapunk állandó szerzője, Végső István (Clio Intézet) készített interjút.

Lantos Péter Sínek és sorsok címmel önéletrajzi regényt is írt, amelyben feleleveníti a vészkorszakhoz kötődő emlékeit. Könyve 2006-ban Nagy-Britanniában jelent meg először, ahol nagy elismerés mellett ma már a harmadik kiadásnál tart.

„A városhoz köt a mai napig sok minden. Ez nem csak a zsidóságommal függ össze: jó szívvel emlékszem vissza az első iskolámra, a Szent István téri katolikus iskolára, amit később megszüntettek, illetve a gimnáziumi évekre. Nincs elég szó, hogy dicsérni tudjam a tanáraimat: magas volt a színvonal, sokat követeltek”

– mesélte.

Ha hazalátogat, feltétlenül felkeresi Teleki utcai egykori otthonukat, a Tinódi utcai szülőházat és nagyon szeret a Maros-parton sétálni, ami a gyermekkor szabadságát idézi fel számára.

Az eredeti teljes cikk itt olvasható.

Az alföldi „kis Jeruzsálem” tündöklése és pusztulása

A makói volt az Alföld legelső zsidó közössége, a várost felekezeti sokszínűsége és nagyszámú zsidósága miatt „kis Jeruzsálemként” emlegették.