Putyinhoz közeli tisztviselő egyezkedne a Nyugattal

A Kreml egy magas rangú tisztviselője nyugati diplomatákkal és kémfőnökökkel vette fel a kapcsolatot, hogy véget vessenek az ukrajnai háborúnak – jelenti a Daily Mail.

A lap által meg nem nevezett forrás azt állította, hogy a moszkvai elit nagy részét nagyon aggasztja Vlagyimir Putyin orosz elnök által kezdeményezett háború, és a Nyugat által válaszul bevezetett széles körű szankciók.

Egy állítólag a nyugati hírszerző ügynökségeknek eljuttatott dokumentumban ez áll: „Putyin belső körének egy képviselője jelzést küldött a tárgyalási szándékról.”

Nem világos, hogy Moszkva legfelsőbb tisztségviselőinek melyik tagja áshatta alá Putyin terveit, de a dokumentum állítólag úgy jellemezte a bennfentest, mint a „rezsim egyik oszlopos tagját” Oroszországban.

Egy ukrán diplomáciai forrás azt mondta, nem lepődnének meg, ha azt hallanák, hogy magas rangú Kreml-tisztviselők Putyin háta mögött próbálnak kapcsolatot teremteni a nyugati hírszerző ügynökségekkel.

„Gyakran előfordul, ahogyan a második világháború záró szakaszában is történt, hogy az aggódó tisztviselők közelednek a jövőjük biztosítása érdekében”

– mondta a forrás.

Azonban fontos tudni, hogy akik eddig Putyin orosz elnök és az általa kezdeményezett ukrajnai invázió ellen szólaltak fel, csúnya véget értek.

Anatolij Csubajsz, egykori miniszterelnök-helyettes, aki felügyelte Oroszország kommunista gazdaságból kapitalista gazdasággá való átalakulását, márciusban lemondott Putyin nemzetközi szervezetekhez delegált különleges megbízottjának posztjáról, és a háború miatti tiltakozásul elhagyta Oroszországot.

A 67 éves Csubajsz a múlt hónap végén hirtelen súlyosan megbetegedett, miután zsibbadás jelentkezett a végtagjaiban, jelenleg az intenzív osztályon fekszik, és egy ritka neurológiai rendellenességtől szenved.

Csubajsz esete csak a legutóbbi a rejtélyes megbetegedések és erőszakos halálesetek sorában, amelyek orosz üzletembereket, tisztviselőket és közeli családtagjaikat érték, mióta Putyin „különleges katonai művelete” megkezdődött Ukrajnában, és a nyugati szankciókat bevezették.

Február 25-én például – egy nappal az ukrajnai invázió kezdete után – holtan találták garázsában az orosz energiaipari óriásvállalat, a Gazprom egyik vezető tisztviselőjét, Alekszandr Tyulakovot.

A „főigazgató-helyettesi szintű pénzügyi és biztonsági vezető tisztviselőt” felakasztották.

A közelben egy „búcsúlevelet” is találtak, amelynek tartalmát nem hozták nyilvánosságra. A jelentések szerint halála előtt „súlyosan megverték”.

Április 18-án az 51 éves Vlagyiszlav Avajevet, a Kreml egykori tisztviselőjét és a Gazprombank, az energetikai vállalat pénzügyi leányvállalatának alelnökét lánya, Anasztázia holtan találta lakásában, egy moszkvai tömbház 14. emeletén.

Ráadásul nem csak Avajevet – hanem feleségét, a 47 éves Jelena-t és másik lányukat, a 13 éves Mariát is. Mindannyiukat lelőtték, és a halott férfi kezében egy pisztolyt találtak.

Eközben az 55 éves milliomost, Szergej Protosenyát, a Novatek – Oroszország legnagyobb magángázipari vállalata, amelynek a Gazprom a fő részvényese – korábbi elnökhelyettesét szintén felakasztva találták meg villája kertjében.

Felesége, Natalja és 18 éves lánya holtteste szintén a házban volt. Egy baltával ütötték őket halálra, miközben aludtak.

Ez csak néhány példa az elmúlt hónapok olyan eseteiből, amikor az orosz elit és családtagjaik rejtélyes módon, vagy drámai körülmények között haltak meg az ukrajnai invázió kezdete óta.

Nem világos, hogy a Kreml bennfentese milyen segítséget ajánlott fel a nyugati hírszerző ügynökségeknek az ukrajnai háború befejezéséhez.

Kína nem engedheti meg magának Tajvan lerohanását

A nyílt eszkaláció megbénítaná Pekinget – véli az Unherd szerzője.