Elítélte a polgármester a Frankel zsinagóga meggyalázását

Aki a zsinagógát támadja, az mindannyiunkat támad, mondta Őrsi Gergely a II. kerület polgármestere – írja a TEV. 

Augusztus 12-én, pénteken este a Frankel Leó úti zsinagóga falára valaki(k) horogkeresztet festettek, valamint korábban az épület liftjében SS emblémát és Adolf Hitler monogramját firkálták fel.

„Buda büszke arra, hogy nálunk él Közép-Európa egyik legnagyobb, virágzó zsidó közössége, akik békében és biztonságban élhetnek itt. Aki a zsinagógát támadja, az mindannyiunkat támad. Az ilyen, a történelem szemétdombjára való eszméket hirdető embereknek nincs helye köztünk”

–  írta Őrsi Gergely polgármester Facebook posztjában.

A II. kerület vezetője hozzátette, a környéken rövid idő alatt ez már a második gyűlöletkeltő megnyilvánulás.

“Amikor észleltünk a közeli Zsigmond téren egy melegellenes firkát, fél órán belül eltávolítottuk és feljelentést tettünk. Most is azonnal lefestjük a horogkeresztet.”

„A II. kerületi önkormányzat ebben az esetben is minden segítséget megad a Budai Zsidó Hitközségnek és a rendőrségnek. Itt, Budán mindenki számíthat a teljes közösség szolidaritására, akit vallása, származása, szexuális identitása miatt támadnak” – tette hozzá.

A péntek esti ima alatt horogkeresztet festettek a Frankel zsinagóga falára

A zsinagóga különterméhez vezető liftben kifüggesztett, lakásfelújításról szóló lakóközösségi tájékoztatóra pedig azt írták két nappal korábban, hogy “halál a zsidókra!”.