Szakad a Jobbik

Válaszolt Gyöngyösi Márton nyílt levelére Jakab Péter, a Jobbik volt elnöke – adta hírül az Index.

A jelenlegi pártelnök hangsúlyozta: szívesen dolgozna együtt azzal a Jakab Péterrel, akit korábban megismert, mert „annak a Jakab Péternek van helye és lenne feladata is a Jobbikban”.

Válaszul Jakab Péter kijelentette: elhagyja a pártot.

„Ezennel kilépek a Jobbikból, független képviselőként pedig maradok a nép pártján pont úgy, ahogy eddig: nyersen, karcosan, de mindig őszintén. A Jobbik feladhatja, én soha”

– jelentette be közösségi oldalán Jakab Péter, akit az áprilisi választások után még hetven százalék feletti szavazataránnyal választották újra a párt elnökévé.

Nagyjából pontosan egy hónappal később viszont már azt jelentette be, hogy lemond az elnöki tisztségről, mert az elnökség kivette a kezéből a Jobbik irányítását.

A jelenlegi pártvezető, Gyöngyösi Márton nyílt levelében korábban azt írta Jakab Péternek, hogy szívesen dolgozna együtt azzal a Jakab Péterrel, akit korábban megismert, mert „annak a Jakab Péternek van helye és lenne feladata is a Jobbikban”.

Az Index teljes cikke Jakab távozásáról itt olvasható.

Telex: Feloszlatta magát tíz jobbikos alapszervezet

A pártból távozók a Jakab Péterhez köthető A Nép Pártján nevű Facebook-oldalon tették közzé a nyilatkozatukat.