Az Iszlám Dzsihád egyik rakétája négy palesztin gyereket ölt meg (videó)

Egy palesztin terrorszervezetek által kilőtt rakéta szombaton és eltalált egy palesztin házat az övezet északi részén, több embert, köztük gyerekeket is megölve – közölték izraeli katonai tisztviselők.

Az első gázai jelentések szerint a Dzsabalíja menekülttáborban végrehajtott izraeli csapás hét civilt, köztük négy gyermeket ölt meg. A közösségi médiában keringő fotókon hét hullazsák látható.

Katonai tisztviselők azonban azt mondták, hogy az IDF az elmúlt órákban nem hajtottak végre légicsapást a térségben, és hogy a rakétaérzékelő rendszerek kimutatták, hogy egy rakéta a menekülttáborból indult el, majd azon belül us robbant fel.

„A radarunkon látjuk a kilövést és a becsapódást, és láthatjuk, hogy ők hibáztak és magukat találták el”

– mondta egy szóvivő.

Egy másik tisztviselő hozzátette:

„Olyan videókkal rendelkezünk, amelyek minden kétséget kizáróan bizonyítják, hogy ez nem izraeli támadás. Egyértelműen bebizonyosodott, hogy ez egy sikertelen Iszlám Dzsihád rakétaindítás volt”.

Vasárnap reggel az IDF közzétett egy videót, amely a sikertelen rakétaindítást mutatja.

Israel Defense Forces on Twitter: „Watch this failed rocket launch which killed children in Gaza.This barrage of rockets was fired by the Islamic Jihad terrorist organization in Gaza last night.The rocket in the red circle misfired, killing Palestinian civilians-including children-in Jabaliya in northern Gaza. pic.twitter.com/55zSU3fsRY / Twitter”

Watch this failed rocket launch which killed children in Gaza.This barrage of rockets was fired by the Islamic Jihad terrorist organization in Gaza last night.The rocket in the red circle misfired, killing Palestinian civilians-including children-in Jabaliya in northern Gaza. pic.twitter.com/55zSU3fsRY

„Az Iszlám Dzsihád terrorszervezet minden tüzelése kettős háborús bűncselekmény: civilekre lő, és gázai civileket használ emberi pajzsként”

– mondta Elad Tene, a Miniszterelnöki Hivatal Közdiplomáciai Igazgatóságának vezetője.

Rakéta csapódott egy izraeli család otthonába

„Szirénát hallottunk, a feleségemmel és a gyerekekkel gyorsan a megerősített szobába rohantunk. 6-7 másodperc múlva a rakéta becsapódott”.