Amerika korábbi külügyminisztere a Spectatornak adott interjút. Kissinger szerint jelenleg három lehetséges kimenetele van a háborúnak. Az első szerint Oroszország győzelmet arat:
„Ha Oroszország ott marad, ahol most van, akkor Ukrajna 20 százalékát és a Donbasz nagy részét, az ipari és mezőgazdasági fő területet, valamint a Fekete-tenger menti földsávot meghódítja. Ha ott marad, az győzelem lesz, az elején elszenvedett kudarcok ellenére is. A NATO szerepe pedig nem lesz olyan meghatározó, mint korábban gondolták.”
A második egy szélesebb háborúba torkollás:
„A másik kimenetel az, hogy Oroszországot megpróbálják kiszorítani a háború előtt megszerzett területeiről, beleértve a Krímet is, és akkor felmerül magának az Oroszországgal való háborúnak a kérdése, ha a háború folytatódik.”
„A harmadik kimenetel, amelyet Davosban felvázoltam, és amelyet benyomásom szerint Zelenszkij most már elfogadott, az, hogy ha a „szabad nép” meg tudja akadályozni, hogy Oroszország katonai hódításokat érjen el, és ha a harcvonal visszatér abba a pozícióba, ahol a háború kezdődött, akkor a jelenlegi agresszió láthatóan legyőzetett. Ukrajna abban az alakban fog újra létrejönni, mint amilyen a háború kezdetekor volt: a 2014 utáni harcvonal. Újra lesz fegyverkezve, és szorosan kapcsolódik majd a NATO-hoz, ha nem is annak része. A fennmaradó kérdéseket pedig tárgyalásokra lehetne bízni” – mondta Kissinger.
Kissinger szerint bizonyos területek elengedése, amelyekhez hozzátartozik a Krím is, szükséges lesz ahhoz, hogy a háború lezárható legyen. Azonban ehhez arra is szükség lenne, hogy az ukránok visszaszorítsák az oroszokat azokról a területekről, amiket idén foglaltak el.
A volt külügyminiszter szerint a harmadik kimenetel lenne a legideálisabb a Nyugatnak.
Kínáról
Az interjúban Kissinger kitért az Egyesült Államok Kína-politikájára is.
„Az Egyesült Államok Trump óta úgy tűnik, hogy a Kínával szembeni politikáját azon az elven folytatja, hogy ha szövetségeket épít Kína körül, az meggyőzi Kínát, hogy elfogadja a nyugaton kialakított magatartási szabályokat”
– mondta a diplomata.
„Kína évezredes történelme egy olyan ország története, amely nagyságrendekkel dominál a térségében. Ez olyan külpolitikai stílust alakított ki, amelyben befolyását teljesítményének nagyságrendjével, magatartásának fenségességével keresi, amelyet szükség esetén katonai erővel erősít, de nem ural. A Kínával szembeni hosszú távú politikának tehát két elemre van szüksége: az egyik a kellő erő, hogy a kínai hatalom ott, ahol dominánsan megjelenik emberére találjon. De ugyanakkor kell egy olyan koncepció, amelyben Kína egyenrangú félként és a rendszer résztvevőjeként tekinthet magára” – fejtette ki Kissinger, aki szerint nem helyes a Tajvanra való koncentrálás, amely csak konfrontációt szülhet.
A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik a Neokohn szerkesztőségének az álláspontját.
Reális, kisebb megjegyzésekkel.
– Az 1.változat szerint Oroszország meg fogja tartani az eddig elfoglalt területeket. Ez így is lesz (hacsak…), de ezek már nem tekinthetők ezután a legfejlettebb ipari területeknek. Ezek már le lettek rombolva, a hozzá tartozó infrastruktúrával együtt. Ipari értéket így nem képviselnek.
– A 2. egy lehetséges folytatás, ez az Ukrajnát támogatók szándékától függ. Annyi nyilvánvaló, hogy Putyin nem fogja feladni az eddigi hódításait. Ha a nyugat így dönt, az eszkalációt jelent, aminek a kimenetele kétes. Lehet belőle köztes megegyezés, ha a veszteségek elég fájdalmasak.
– A 3. kimenetel nem tűnik reálisnak, Oroszország nem fog visszavonulni a háború kezdete előtti határok mögé, ez számára teljes veszteséget jelentene. Ehhez Putyint és KGB-s szervezetét el kellene távolítani a hatalomból. Ez nem néz ki reálisnak.
A 3 változat szélsőség jobbról – közép – szélsőség balról variációkat veszi sorra. A megoldás egy közbenső megállapodás lehet. Vagy nem…
Tök jó fej és elismerem amit annak idején tett. Viszont nem várhatja el, hogy egy megtámadott ország átadjon területeket az agresszornak.
Ezt én sem értem, hogy miért tartja fontosnak, hogy Ukrajna lemondjon a Krím-félszigetről Oroszország javára. A teljes megbékéléshez ez kellene, de valójában nincs szükség sem Amerikának, Ukrajnának, sem Oroszországnak a teljes megbékélésre.
A Krím hovatartozása kapcsán pragmatikus megközelítésre lenne szükség. Lehet együttműködni békeszerződés, megállapodás nélkül is. Ukrajnának és Oroszországnak is erre kellene törekedni a jövőben, ez lehetne reális cél. Ukrajnának nem kellene elismerni a Krím elszakítását, csak azt kellene vállalni, hogy a revizionista politikát a diplomáciára korlátozza, lemond a katonai erő alkalmazásáról, nem indít támadást. Argentína sem ismeri el a brit szuverenitást a Falkland-szigetek felett, Japán az orosz szuverenitást a déli Kuril-szigetek felett, a Comore-szigetek nem ismeri el Mayotte elcsatolását, francia annexióját, Szerbia nem ismeri el Koszovó függetlenségét, Grúzia Abházia és Dél-Oszétia függetlenségét, de vállalták, hogy békésen fognak küzdeni a területeik visszaszerzéséért, tartózkodnak az erőszaktól. Kínának sem kell hivatalosan lemondtani Tajvanról, Washington megelékszik a status quoval. Izrael és az USA sem követeli Szíriától, hogy fogadja el hivatalosan, szerződésben a Golán-fennsík elcsatolását, izraeli annexiót, új határokat, megelégednek azzal, ha nincs katonai fenyegetés, békén hagyják az izraeli megszállókat. Szerbiától ugyan finoman követelik, hogy ismerje el Koszovó elszakítását, törődjön bele, hogy végleg, teljesen elvesztette a NATO-val vívott háborút 1999-ben, de ott is a Nyugat csak diplomáciai nyomásgyakorlással él, nem katonai fenyegetéssel, erőszakkal akarják rávenni Szerbiát a területi veszteségek elfogadására, végleges békeszerződésre.
1938 Müncheni egyezmény! Sokra ment vele a világ, hogy az agressziót hagyta. Az agresszornak evés közben jön meg az étvágy ha látja, hogy nincs erő vele szemben. Ez már számtalanszor bebizonyosodott.
Ez az erőviszonyoktól, lehetőségektől is függ. Amerika is lerohanta Afganisztánt, Irakot, a köztük lévő Irán lett volna a következő, de nem indított háborút ellene, addigra kifáradt. Oroszország ellen sem lép be a háborúba közvetlenül Ukrajna oldalán, mivel annak beláthatatlan következményei lennének.
Oroszország sem tudta megállítani Amerikát, a NATO-t, amikor 1999-ben, az utolsó nagy európai háborúban fordított volt a felállás, a nyugatiak léptek fel agresszorként az orosz szövetséges Szerbia ellen és elszakították az ország déli részén Koszovót. Szerbiának és keleti szövetségeseinek, Oroszországnak, Kínának, Indiának is el kellene fogadni a változásokat, felhagyni a változásokat, realitást elutasító politikával.
Oroszország Ukrajna elleni agressziója is nehéz ügy, de a konfliktus most még csak erre az országra korlátozódik és ez is túl nagy falat az oroszoknak. Nem reális elképzelés, hogy Észtország, Litvánia, Lengyelország, Magyarország, Románia is Ukrajna sorsára fog jutni, tovább terjed az invázió. A NATO a világ legerősebb katonai szövetsége, Oroszországnak semmi esélye. A nukleáris fegyverek miatt viszont a kisebb fegyveres összetűzéseket is érdemes elkerülni, nehogy eszkalálódjon a konfliktus.
Oroszország nem tudja elérni céljait, viszont nagy hatással van Ukrajnára, a 2014 előtti állapotok már nem állíthatók vissza, bármennyire is szeretnék az ukránok. Egyszer majd Ukrajnának, Amerikának, NATO-nak is el kell fogadni a változásokat, realitást, a Krím elszakítását, mivel ha Szerbiához hasonlóan a revizionista külpolitikához ragaszkodnak, az csak a megbékélést, előrelépést akadályozza hosszú távon. Lehet, hogy ezekhez a lépésekhez kell 50-100 év, fájdalmat okoz, de nincs értelme örökké a történelmi sérelmeken rágódni. Minél tovább halogatnak valamit, utána annál nehezebb, problémásabb. Ukrajna is jobban járt volna, ha 2015-ben elkezdi végrehajtani a minszki megállapodást, még ha sértette volna is. Ciprus is hibázott 2004-ben az újraegyesítés elutasításával, így még tovább húzódik a török megszállás a sziget északi részén, még nehezebbé válik a helyzet, ahogy múlnak az évtizedek.
Van az a helyzet, amikor engedni kell, alkalmazkodni a mai valósághoz, a realitás, erőviszonyok ezt kívánják.
Akkor nem is értem mi ez a nagy Trianonozás Magyarországon?
Közép- és Kelet-Európában minden népnek megvannak a történelmi sérelmei, amit szeretnek manapság is hangoztatni. Viszont a többség legalább a gyakorlatban együttműködésre törekszik, a kormányok pragmatikusabbak. A németek-lengyelek, németek-csehek, magyarok-szlovákok, magyarok-románok, szerbek-horvátok, görögök-törökök is sokat szelídültek, reméljük egyszer majd a szerb-albán, ukrán-orosz, azeri-örmény viszony is rendeződik, de ezek még messzebb vannak.
Az öreg nagy koponya, de mivel vastagon a DS vezérkarhoz tartozik így érdemes annak fényében nézni amit mond. Ugyanis nem hagyhatja figyelmen kívül az általuk ukrajnában eszközölt befektetéseket, amik a 90-es években kezdődtek a társadalom puhítására az NGO-kkal, majd folytatódtak a politikai színtéren, hogy végül a közelmúlt már valós tulajdonszerző befektetéseiben csúcsosodjanak ki (Monsanto, Cargill, DuPont földterületek; Chevron gáz) . Én azt hiszem, hogy most már így is, úgy is nagy bukta lesz nekik.
Jelenleg az első opció az amire halvány esély van, bár én azt gondolom, hogy ezek után az oroszok már nem nagyon akarnak majd megállni, amíg fegyveres ellenállás lesz, és a jelenlegi rezsim a helyén van, addig nem állnak le.
Viszont ha a ruszkiktól mindent el akarnak venni, akkor a végén egész Ukrajnát elfoglalják, aztán felállítanak egy „semleges” bábkormányt. Több esély van rá, minthogy egész Ukrajnából kiverjék őket.
A harmadik opcióhoz már késő van, túl sok dolog történt ahhoz hogy az oroszok bárkiben is megbízzanak… Esetleg teljes kapituláció esetén tudom elképzelni, hogy tárgyalnak.
Oroszország elfoglalja Ukrajna egy jelentős részét, ami eredmény, de nem győzelem, ha figyelembe vesszük a háború kezdeti orosz céljait. Ukrajna megvédi, megőrzi politikai függetlenségét, Kijev bevétele és a rezsimváltás elbukott, marad az eddigi rezsim, Amerika-barát elköteleződés, az oroszellenesség pedig tovább nőtt az ukránok körében a brutális, kiterjedt háború miatt. Demilitarrizáció, a NATO visszaszorítása helyett Ukrajna katonailag nagymértékben megerősödik, a modern rakétarendszerekkel már Oroszországot fenyegetik és Svédország, Finnország csatlakozásával tovább erősödik az ellenséges katonai tömb és 1300 km új közös határ lesz. A háború, szankciók miatt Oroszország meggyengül. Stratégiai szempontból Oroszország nem lesz győztes, inkább vesztes. A háború Ukrajna és Oroszország számára is rossz döntés volt, gazdaságilag, társadalmilag, egyénileg is pusztító, nyomorító következményekkel, helyette a békés rendezést kellett volna választani.
Ukrajnának nincs meg az ereje, hogy visszaállítsa a 2014 előtti határokat. Erre esetleg akkor lenne esély, ha Oroszországban megbukik az elnök és a kormány, az ország destabilizálódik, anarchiába süllyed és széthullik, mint Szomália. Ukrajna, Lengyelország, Nagy-Britannia és a nyugat-európai liberális elit ezt szeretné, de erre a végső kimenetelre van valószínűleg a legkisebb esély.
Harmadik lehetőségként a 2022 előtti határok, tűzszüneti vonalak visszaállítása reális cél lehet, de nehezen megvalósítható. Erre akkor lenne lehetőség, ha Ukrajna minden kért nyugati segítséget megkap korlátok nélkül, nagyon megerősödik, a hadszíntéren teljesen felülkerekedik és Oroszországban is bekövetkezik egy változás a nyomás hatására, visszakoznak, békülékennyé válnak. Utóbbira Putyin alatt valószínűleg nincs remény, ő inkább folytatná a háborút Oroszország nyugati elszigetelődése, rengeteg áldozat árán is. Egy puccs, forradalom esetén viszont lehet, hogy egy új kormány inkább a háború lezárását, a haderő visszavonását választaná a béke, szankciók visszavonása érdekében.
Véleményem szerint a fenti három forgatókönyv valamilyen kombinációja fog megvalósulni, hosszú folyamat keretében. Ukrajna támadni fog, bizonyos eredmények jöhetnek, esetleg visszafoglalják Herszont, az orosz haderő visszaszorul a Dnyeper mögé és a Donbaszba és ott építenek ki masszív védőállásokat. Ukrajna, a Nyugat és Oroszország is elkezd belefáradni a háborúba és talán még idén létrejöhet egy tűzszüneti megállapodás. Aztán Ukrajna megerősítése, nagy haderőfejlesztés és az idegen megszállás alatt lévő területek visszafoglalása lesz a cél. Ehhez idő kell, az ukránok számára minta Azerbajdzsán évtizedeket várt, mire felkészült, elkötelezte magát a támadás, a totális háború felújítása mellett. Közben Oroszországban is lehet változás, jöhet még olyan politika, ami inkább kiegyezne a Nyugattal és véget vetne az elszigetelődésnek, szankcióknak. Egyszer talán Ukrajnában is létrejön majd egy liberális kormány, ami kompromisszumkészséget mutat és a kisebbségek elnyomása, felszámolása helyett a megbékélést, demokráciát fogja támogatni. A Németország, Franciaország közvetítésével kialakított minszki egyezmény, Donyeck és Luhanszk autonómiája Ukrajnán belül talán jó megoldás lett volna a konfliktusra, ahhoz kellene majd visszatérni egyszer. Így az orosz hadsereg kivonulása Ukrajnából és a szeparatisták fegyverletétele is rendezett, elfogadott keretek között valósulhatna meg. A Krím hovatartozásának rendezése még messzebb van, arra még legalább 50-100 évet kell várni szerintem. Talán az USA, NATO koszovói döntési mintája (se Szerbiáé, se Albániáé ne legyen a terület), független államiság vagy valamilyen orosz-ukrán megosztott szuverenitás lehetne a kompromisszumos megoldás, ha a felek megbékélésre törekednének.
Ukrajnának már csak a Herszoni régiót kéne vissza szereznie, s azt már győzelemként el tudná adni. Az a város több okból is fontos, egyrészt a Krím vízellátása onnan biztosított, másrészt az összes nagy ukrán folyó ott megy ki a tengerre. Ha orosz kézen marad, a maradék ukrán folyón történi szállítási logisztikai rész el lesz fojtva, tudvalevőleg hogy az ukrán import áruk nagy része ömlesztett áru, azaz hajón való szállítása a legolcsóbb. Azt hogy Nyugat magára maradt a szankciókkal együtt és az EU hogyan éli túl a telet azt még nem tudjuk. Kínának is van befolyása az események alakulására. Ezt valahogy kihagyták az összes számításból.
Herszont talán visszafoglalhatják az ukránok, de a Dnyeper lehet a tűzszüneti határ. A Krímet vízzel ellátó csatorna a folyó bal partján indul, ez orosz kézen marad valószínűleg. A Krím ellátása vízzel logikusan sokkal fontosabb az oroszoknak, mint a krimi lakosok, gazdák víztől való megfosztása az ukránoknak. A korábbi években is hibás volt ez az ukrán stratégia, csak még inkább elidegenítette a krímieket Ukrajnától.
nem kéne már erőltetni ezt, Anri. lehet, hogy régen okos voltál, de már nem
kb. a teljes zsidóság annak szurkol, hogy Ukrajna jelentős területeket veszítsen, és akkor büszkén pózolhatnának ismét abban a szerepben, hogy csak Izrael tudta megvédeni a területeit egy sokkal nagyobb ellenséggel szemben
mindaz, amit a neokohn-on látunk, csak az idősebb testvér féltékenysége, amikor hirtelen új kedvence lesz a mamának és a papának