Végre: elindult az első ukrán gabonaszállító hajó, 16 másik útra kész

Elhagyta Odessza kikötőjét az első gabonaszállító hajó hétfő reggel – jelentette be a török védelmi minisztérium.

A 26 ezer tonna kukoricával megrakott Razoni nevű hajót augusztus 2-án Isztambulba várják ellenőrzésre, majd folytatja útját a libanoni Tripoli felé.

Az ukrajnai háború február 24-i kezdete óta ez volt az első alkalom, hogy gabonaszállító indult útnak az odesszai kikötőből. Ukrajna a világ legnagyobb gabonaexportőreinek egyike, területén jelentős mennyiségben termesztenek búzát és kukoricát. Ukrán adatok szerint az előző évi betakarításból több mint húszmillió tonna gabona vár még exportra.

A Sierra Leone-i zászló alatt hajózó Razonit további hajók követik majd.

A hírt Olekszandr Kubrakov infrastruktúráért felelős ukrán miniszter is megerősítette. Kubrakov közleményében azt írta: Ukrajna partnereivel közösen újabb lépést tett hétfőn annak érdekében, hogy elejét vegyék a világméretű éhínségnek. Hozzátette, legalább egymilliárd dollár bevételre számítanak a forgalom újraindulásának köszönhetően. Jelezte:

Odessza térségében 16 másik hajó várakozik útra készen.

Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője az Interfax hírügynökség jelentése szerint „meglehetősen pozitív” fejleménynek nevezte az első gabonaszállító hajó elindulását. Szavai szerint ez jó lehetőséget teremt arra, hogy teszteljék, mennyire hatékonyak azok a mechanizmusok, amelyekről az isztambuli tárgyalásokon egyezett meg az orosz és az ukrán fél.

Oroszország és Ukrajna július végén Törökország és az ENSZ közvetítésével megegyezett a fekete-tengeri ukrán gabonaexport újraindításáról. Ezzel egyidejűleg Oroszország engedélyt kapott arra, hogy a nyugati szankciók ellenére mezőgazdasági termékeket és műtrágyát exportálhasson. A két egyezmény célja, hogy enyhítse a globális élelmiszerválságot és elkerülhetővé váljon az éhínség.

António Guterres ENSZ-főtitkár is üdvözölte a hétfői gabonaszállítmány elindítását, és reményét fejezte ki, hogy még több ilyen hajó kelhet majd útra annak érdekében, hogy enyhüljön a globális élelmiszerválság. Guterres közleményében jelezték azt is, hogy az ENSZ világélelmezési programja 30 ezer tonna búzát tervez megvásárolni és elszállítani Ukrajnából.

Kazahsztántól vásárolna búzát Izrael

A 19 millió lakosú Kazahsztán jelenleg a világ egyik legjelentősebb gabonaexportálója a globális piacon.