Kannibalizmus népszerűsítése miatt kritizálják a The New York Times-t

„A kannibalizmusnak megvan a maga ideje és helye” – írta az amerikai lap felvezetőjében.

Nagy port kavart az a cikk, amit nemrég a The New York Times közölt a kannibalizmus témájában. Az írást a lap Stílus rovatában tették közzé „A Taste for Cannibalism?”, azaz „Ízelítő a kannibalizmushoz?” címmel.

A szombaton közölt írás középpontjában olyan médiatermékek állnak, amik az emberi hús fogyasztásáról szólnak. Kiemeli például Chelsea G. Summerst, aki nemrég publikálta „Bizonyos éhség” című könyvét. A mű egy olyan étteremkritikusról szól, aki férfiakat gyilkol meg, majd megeszi őket.

Az emberi hús fogyasztásának témáját a lap így vezette fel:

„A kannibalizmusnak megvan a maga ideje és helye. Néhány friss könyv, film és showműsor szerint ez az idő eljött. Bírja a gyomra?”

A szokatlan írás nem maradt reakció nélkül. A The Post Millenial ezek közül szemlézett:

Míg egyesek „sátánikusnak” és „morbidnak” nevezték az egészet, Ian Miles Cheong újságíró egyenesen felszólította a lapot:

„Ne. Normalizáljátok. A kannibalizmust.”

Monica Crowley korábbi pénzügyminiszter-helyettes szerint pedig a lap „egész gyorsan áttért a bogárevésről az embertársak megevésére”.

Joel M. Petlin független újságíró még azt is felvetette, hogy ez egy választási stratégia is lehet. Iróniával azt írta: „Tehát a NY Times szerint, ha nem tudja meggyőzni embertársait, hogy a preferált jelöltekre szavazzanak, megnyerheti a választást azzal, hogy megeszi őket.

2022-ben a kannibalizmus nem helytelen, ez csak egy új választási matematika”.

Woke-izmus, a korunk gonosza

Még a kínai apparátus sem tudott gonoszabb, hátborzongatóbb módszert kitalálni az Egyesült Államok elpusztítására.