Olaszország újra politikai válságba süllyedt, feloszlott a parlament

Feloszlatta a parlamentet csütörtökön Sergio Mattarella olasz államfő, megnyitva az utat az előrehozott választások előtt – számolt be a RAI olasz közszolgálati televízió.

A tájékoztatás szerint az elnök aláírta azt a rendeletet, amelynek értelmében 70 napon belül általános választásokat tartanak.

A konzervatív pártok blokkja, amelyet a szélsőjobboldali Olasz Testvérek párt vezet, valószínűleg egyértelmű többséget szerez a választáson – írta a Reuters a közvélemény-kutatásokra hivatkozva.

Mario Draghi olasz miniszterelnök a nap folyamán ismételten benyújtotta lemondását, miután kudarcba fulladt a kormánykoalíció újjáélesztésére tett kísérlete.

Draghi szerdán még kísérletet tett arra, hogy a pártok új bizalmi szövetséget kössenek, és kormányprogramot vázolt fel a következő hónapokra. A szenátusban este tartott bizalmi szavazást ugyan megnyerte, de elveszítette a parlamenti többség támogatását, miután a kormánykoalíció három tagpártja, a Hajrá, Olaszország (FI), a jobboldali Liga, illetve az Öt Csillag Mozgalom (M5S) megtagadta a részvételt a voksoláson.

A miniszterelnök a múlt héten mondott le először, azt követően, hogy az M5S kivonult a kormány energiacsomagjáról tartott szenátusi szavazásról. Mattarella akkor elutasította lemondását, és arra kérte, hogy a parlamentben mérje fel az erőviszonyokat a kormányzás folytatásához.

Draghi mostani távozási szándékát az államfő már „tudomásul vette”, egyben felkérte őt, hogy a továbbiakban ügyvivő kormányfőként folytassa munkáját.

Televíziós beszédében Mattarella azt mondta: a szenátusban szerdán tartott szavazást övező vita már egyértelművé tette, hogy a kormánynak nincs meg a kellő támogatása, és kilátás sincs arra, hogy a Draghi-kormány újra többségbe kerüljön.

Terroristákkal kötött alkut Olaszország és Franciaország

A dokumentumok szerint a PFSZ vállalta, hogy leállítja az olasz civilek, elleni támadásait, cserébe fegyvereket szállíthat az országon keresztül és vehet célba izraelieket.