Erdogan tovább fúrja Svédország és Finnország NATO-tagságát

Recep Tayyip Erdogan török elnök hétfőn ismét azzal fenyegetőzött, hogy befagyasztja Svédország és Finnország NATO-csatlakozását.

Az észak-atlanti szövetség június végi madridi csúcstalálkozóján Erdogan felszólította a két skandináv országot, hogy „vegyék ki a részüket a terrorizmus elleni harcból”, ellenkező esetben visszavonja a NATO bővítéséhez adott hozzájárulását. Ankara kurd szervezeteket vádol terrorizmussal.

„Rendkívül egyértelmű álláspontot foglaltunk el a NATO bővítésének folytatásával kapcsolatban. (.) Ismételten emlékeztetni szeretnék arra, hogy befagyasztjuk a folyamatot, ha ezek az országok nem hozzák meg a szükséges intézkedéseket a feltételeink teljesítése érdekében”

– jelentette ki Erdogan újságírók előtt hétfőn a török kormány ülése után.

„Azt tapasztaljuk, hogy elsősorban Svédország nem tanúsít megfelelő magatartást ezzel kapcsolatosan”

– fogalmazott.

Svédország és Finnország Maridban elhatározott NATO-csatlakozását még az összes jelenlegi NATO-tagállam, így Törökország parlamentjének is jóvá kell hagynia.

Erdogan kedden Teheránba látogat, ahol Vlagyimir Putyin orosz és Ebrahim Raíszi iráni elnökkel tárgyal elsősorban a szíriai helyzetről.

A megbeszélésektől Ankara azt reméli, hogy szabad utat kap egy észak-szíriai fegyveres beavatkozásra

– emlékeztetett az AFP francia hírügynökség. Ankara május végén helyezte kilátásba, hogy új hadműveletet indít egy „biztonsági övezet” létrehozására a határaitól 30 kilométernyire. Teherán és Moszkva viszont közölte, hogy ellenez egy ilyen offenzívát.

A Szíriában 2011 óta tartó háború főszereplői közül Moszkva és Teherán a szíriai elnök, Bassár el-Aszad rendszerét, Ankara pedig a rezsim ellen lázadókat támogatja.

Mit kapott Törökország Svédország és Finnország NATO-tagságáért cserébe?

Erdogan ellenállása a két északi ország tagfelvételét illetően nem csak az volt, amit sokan gyanítottak, tudniillik hogy új F-16-osokat szerezzen.