Ukrajnából kicsempészett háborús fegyverek garmadáját találták meg Rajkán

A magyar és a szlovák rendőrség eredetileg drogkereskedelem miatt tartott razziát, de rengeteg, Ukrajnából kicsempészett háborús fegyver került elő. Az elemzők régóta tartanak attól, hogy a nyugat által az ukránoknak átadott fegyverek egy része bűnözők és terroristák kezébe kerülhet – számolt be az Index.

A szlovák Nemzeti Bűnüldöző Ügynökség (NAKA) és a magyar Nemzeti Nyomozóiroda NNI) közös akciót hajtott végre, a rajtaütés részeként egy ismert MMA-harcos bátyjának fényűző rajkai otthonába hatoltak be – írta meg az Új Szó. A rendőrök két napot töltöttek a házában, mely a rajkai kempingtől nem messze a Dunakiliti felé tartó úton áll, és egy betonkerítéssel veszi körbe. A szomszédok a lapnak elmondták, hogy a házban és udvaron kamerák vannak, az ablakok golyóállóak, és állítólag a kertben is ástak a rendőrök.

A terrorelhárítók kábítószerüzlet miatt mentek be a házba, de amit ott találtak, az valószínűleg nemzetközi méretű botrányt okoz.

A helyszínen ugyanis hatalmas mennyiségű lőfegyvert, lőszert és robbanóanyagot foglaltak le. A mesterlövész puskáktól a gépfegyvereken át az automata lőfegyvereken, az úgynevezett géppisztolyokon, valamint számos rövid félautomata fegyveren át lőszerekig, beleértve a robbanóanyagokat is.

Köztük harci fegyverek legújabb modelljei is voltak.

A rendőrök Javelin páncéltörőket is kerestek − egy olyan, az ukrán háborúban is használt amerikai fegyvert, amellyel könnyen megsemmisíthetnek egy tankot vagy egy repülőgépet. A tűzszerészek a robbanóanyagok hatástalanítását még a helyszínen megkezdték.

A ház tulajdonosa, Ilja Škondrič MMA harcos testvére, D. Š, akit Magyarországon tartanak őrizetben,

a fegyverek eredetéről elmondta, hogy ezek Nyugatról Ukrajnába importált eszközök.  Ezekből nemcsak a hadsereg kap, hanem különféle fegyveresek, például az Azov-ezred is.

Ezeknek a zsoldosoknak kapcsolataik vannak az alvilágban vagy a maffiában, így a fegyverek eljutnak a feketepiacra, majd vissza a nyugatra.

Frissítés: Az Új Szó megkereste a szlovák Országos Rendőr-főkapitányságot, akik válaszlevelükben cáfolták, hogy fegyvereket találtak volna a helyszínen.

„A rendőri intézkedés során hét gyanús személyt vettünk őrizetbe Szlovákia területén. Ennek keretében kábító és pszichotróp anyagokat, gyógyszereket, jelentős mennyiségű készpénzt, gépjárműveket és kommunikációs eszközöket foglaltunk le”

– jelezte Michal Slivka rendőrségi szóvivő.

Rakéta-öngól Ukrajnában

Ugyanazok a rakéták, amik képesek alumínium-konfettivé porlasztani egy orosz harci repülőt, nem kevésbé halálosak a jó öreg fapadosunk ellen. Robert C. Castel jegyzete.