Belehalt sérüléseibe Sinzó Abe, Japán volt miniszterelnöke

Belehalt sérüléseibe Sinzó Abe, Japán volt miniszterelnöke – írja a Sky News a japán közszolgálati NHK-ra hivatkozva.

A Kyodo japán hírügynökség szerint Abét hátulról lőtték le. A rendőrség őrizetbe vett egy 40 év körüli férfit, a feltételezett elkövetőt, a hatóságok pedig lefoglaltak egy fegyvert is.

Az NHK műsorszolgáltató rendőrségi forrásokra hivatkozva azt közölte, hogy a gyanúsított, Tecuja Jamagami egy negyvenes éveiben járó nara-i lakos.

A tájékoztatás szerint a férfi nem próbált meg elmenekülni.

A volt miniszterelnökre délelőtt, helyi idő szerint fél tizenkettő körül lőttek rá Narában. A 67 éves volt kormányfő éppen beszédet mondott a vasárnapi szenátusi választások kampányrendezvényén, amikor lövések dördültek el. Egy az NHK-nak nyilatkozó szemtanú azt mondta, az első lövést sokan játéknak gondolták, Abe a második lövésnél esett össze, ekkor már szikrát és füstöt is lehetett látni.

Nara város tűzoltósága azt közölte, hogy Abe a nyak jobb oldalán és a baloldali kulcscsontján sérült meg.

Az NHK és a Kyodo egyaránt arról számolt be, hogy Abét légi úton kórházba szállították, és úgy tűnt, hogy leállt a szíve- és a légzése – ez a Japánban használt kifejezés az életjelek hiányát jelzi, és általában megelőzi a hivatalos halotti bizonyítvány kiadását.

Abe volt Japán leghosszabb ideig hivatalban lévő miniszterelnöke. 2006-ban egy évig volt hivatalban, majd 2012-től 2020-ig, amikor egészségügyi okokból lemondásra kényszerült.

Japánban vannak a világ legszigorúbb fegyvertartási törvényei, és a 125 millió lakosú országban rendkívül alacsony az ilyen fegyverek által okozott halálesetek éves száma.

A fegyvertartási engedély megszerzése hosszú és bonyolult folyamat, még a japán állampolgárok számára is, akiknek először egy lövészegyesület ajánlását kell megszerezniük, majd szigorú rendőrségi ellenőrzésen kell átesniük.

Lelőtték Sinzó Abé-t

Válságos állapotban van a volt japán kormányfő.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem jelenítünk meg hirdetéseket.