Nem tartott sokáig, míg a Mi Hazánk Mozgalom parlamentbe jutása után akcióba lendült és olyan indítványt akart benyújtani, mely ellenzi a holokauszttal kapcsolatos kárpótlások illetve a „cigányügyi támogatások” növelését.
A Mi Hazánk Mozgalom holnapján múlt héten megjelent közleményben Novák Előd, a párt alelnöke azt sérelmezi, hogy Kövér László házelnök „visszautasította a Mi Hazánk két tabudöntő költségvetési módosító javaslatát, így a megvitatása sem kerülhet napirendre”.
„Miközben Kövér Lászlót nem zavarja, hogy a DK a háborús veszélyhelyzetben a honvédelmi alaptól 20 milliárd forintot javasolt elvonni, valamint a külhoni magyarságtól 10 millárdot, addig a 16 költségvetési módosító javaslatom közül visszautasította a holokauszt-kárpótlások és a cigányügyi támogatások növelését ellenző indítványokat.”
Novák közleményében csodálkozik azon, hogy az 1947-es Párizsi Békeszerződés alapján a Magyar Állam „még mindig” kárpótlást fizet, „sőt emelése került a törvényjavaslatba, miután három éve a Mazsihisz elindította a holokauszt-túlélők második generációjának támogatási programját is”.
Novák hiányos történelemtudása nem terjed ki arra a tényre, hogy ugyan 1965 óta számos törvény és rendelet született a kártérítésekről, a tényleges pénzügyi kifizetések csak több, mint ötven évvel a holokauszt után kezdődtek.
A korábban MIÉP-es, később Jobbikos, jelenleg a Mi Hazánk Mozgalomban politizáló Novák szerint:
„Elég volt a végnélküli holokauszt-kárpótlásokból! Mivel a holokauszt számainak vizsgálatát abszurd módon a Btk. tiltja, ezért nem korrekt a költségvetési törvény részévé tenni.”
Az antiszemita illetve cigányellenes megnyilvánulásairól híres Mi Hazánk alelnök bírálta a cigányság felzárkóztatását segítő támogatások kifizetését is. Közleményében a Mi Hazánk alelnöke úgy fogalmaz:
„Minden cigányügyi program finanszírozását le kell állítani. Az elmúlt évtizedekben százmilliárd forintos nagyságrendben költött a magyar állam különböző programokban a cigányság felzárkóztatására, de mindhiába. Magyarország demográfiai válságának következményei még súlyosabbak, ha a megszületett gyermekek egyre nagyobb számban olyan társadalmi csoportban nőnek fel, ahol évtizedek óta újratermelődik a munkanélküliség, a bűnözés, a szociális juttatásokra való berendezkedés.”





Novák Előd szerint
és
Semmi bajom azzal a rasszista gazemberrel, aki rasszista gazemberségeket követ el. Viszont komoly bajom van azzal a társadalommal amelyik a rasszista gazembert beengedi a magyar parlamentbe.
Ennél nagyobb bajom van azokkal az – önmeghatározásuk szerint – magyar zsidó platformokkal, melyek ezt a tombolást tétlenül nézik.
1943-ban a szükséges erő hiányzott.
https://uploads.disquscdn.com/images/03bcb05326b24ebd7848d003b8871b85278f99d7b31a7e9de52f8ee1e3d018cb.png Ma az elvárható kurázsi.
Móse… ha neked komoly bajod van azzal a magyar társadalommal, amelyik „rasszista gazembert” enged be a magyar parlamentbe, akkor hatványozottan komoly bajod lehet az izraeli zsidó társadalommal, amely olyan ténylegesen rasszista gazembereket engedett be a parlamentjükbe, akikhez képest Novák Előd csak kisdobos lehet…
A legnagyobb baj leginkább azokkal volt , akik miatt ezt külön le kellett írni.
1943 májusára már mindenki értesülhetett a doni katasztrófa nagyságáról.
Magyarok is , zsidók is. Ez tényleg nem a vidámság ideje volt … :((
Micsoda nagy szerencse, hogy Magyarországon „nincs antiszemitizmus”.
Mint már említettem, semmi bajom azokkal a rasszista gazemberekkel, akik rasszista gazemberségekkel múlatják az időt. Ennek megfelelően szó és válasz nélkül hagyom SrAtilla, Mes, …. , stb rasszista gazemberek rasszista hozzászólásait.
Bagoly mondja verébnek, hogy nagy a feje…
Móse… azért hagyod válasz nélkül pl. az én hozzászólásomat, mert ha még okosabb is lennél, mint amilyen most vagy, akkor sem tudnád cáfolni a leírtakat… Így marad számodra a hamis felsőbbrendűség-tudatból fakadó gőg, és az alap és bizonyítás nélküli „szokásos” rasszistázás…
(Ui.: Inkább borotválkoznál meg rendesen, mert rémálmai lesznek tőled a gyerekeknek…)