81 éve, hogy parancsot adtak a jászvásári pogromra, a zsidó történelem egyik legbrutálisabb pogromjára.
A pogrom során a nácikkal szövetséges román rezsim több mint 13 000 zsidót mészárolt le.
A második világháború alatt Romániát Ion Antonescu fasiszta diktátor (Conducător) irányította, aki 1940-ben került hatalomra. Románia területén sok zsidó élt, akiket az állam és a sajtó bűnbakként használt fel, mivel a közvélemény elégedetlen volt a területek (bécsi döntés) elvesztése miatt.
Az antiszemita politika hamarosan széles körben népszerű lett egész Romániában.
Ennek ellenére Romániában mégis jelentős zsidó közösség élt, bár a legtöbbjük Bukarestben koncentrálódott.
Jászvásár, Románia második legnagyobb városa szintén jelentős zsidó lakossággal rendelkezett, és viszonylag közel volt a szovjet határhoz.
Akkoriban ez problémát jelentett, mert a zsidókat a szovjetek és a kommunizmus szövetségesének tekintették.
Antonescu a pogromot megelőző napokban számos antiszemita rendeletet léptetett életbe.
Ez csak súlyosbodott június 22-én, amikor a nácik megkezdték a Barbarossa hadműveletet és megtámadták a Szovjetuniót.
Ebben az időben olyan pletykák terjedtek el, hogy a zsidók egyenesen együttműködnek a szovjetekkel, és Románia ellen irányuló cselszövésekbe bocsátkoznak.
Szintén ez idő tájt engedte ki a város rendőrsége a Vasgárda tagjait a börtönből, akik egy nacionalista fasiszta félkatonai szervezet voltak, amely ugyanezen év januárjában megpróbált puccsot végrehajtani Antonescu ellen. Az említett puccs egy bukaresti pogrommal is járt, amelynek során legalább 125 zsidót öltek meg.
Valójában a Vasgárda és az Antonescu-rezsim közötti különbségek ellenére mindkettő fasiszta volt, és mélyen antiszemita.
Nemsokára, bár a tervek már készen álltak, június 27-én Antonescu felhívta a jászvásári helyőrség parancsnokát, és utasította, hogy tisztítsa meg a várost a zsidóktól.
Ekkor a város zsidó lakossága körülbelül 51 000 fő volt, mivel a Jad Vashem szerint a környező falvakból és városokból zsidók gyűltek össze a városban.
Maga a pogrom másnap kezdődött, amikor a román és német katonák, a helyi rendőrség és a város lakói tömegesen csaptak le a város zsidóira.
Reggel a katonák egy csoportja kirabolt és bántalmazott több zsidót. Ezzel egyidejűleg a város falain plakátokat helyeztek el, amelyek nyíltan a zsidók megölésére szólítottak fel.
„Láttam a házak falára ragasztott plakátokat, amelyek pogromra szólítottak fel. Például olyanok voltak, hogy ’Románok! Minden megölt zsidó egy halott kommunista. Itt az ideje a bosszúnak!’
– mesélte Israel Schreier, egy tanú, akinek vallomását később felhasználták a háborús bűnökkel kapcsolatos per során.
Június 28-án este pedig egy repülőgép jelzőrakétát lőtt ki, ami után az egész városban lövések hallatszottak.
A pogrom elkezdődött.
Németek és románok egyaránt támadásba lendültek, gyilkoltak és fosztogattak a város egész területén. Ezreket öltek meg otthonukban és az utcán, és több ezret tartóztattak le.
„Ez a következő napon is folytatódott: a zsidókat – férfiakat és nőket, felnőtteket és gyerekeket – oszlopokba kényszerítették és végigvonultak az utcákon,
miközben köpködték és kövekkel, puskacsövekkel, feszítővasakkal és más eszközökkel ütötték őket”
– mesélte Radu Ioanid holokauszt-történész, Románia jelenlegi izraeli nagykövete. Aki nem tudott járni, azt lelőtték.
Sok más, előző nap letartóztatott zsidót is lelőttek.
Az első mészárlást túlélő mintegy 4300 zsidót vagonokba kényszerítették, amelyeket sok történész „halálvonatként” emleget, ahol napokig hagyták őket, miközben a vonat oda-vissza utazott a vidéken. Legtöbbjük megfulladt, kiszáradt és éhen halt.
„A holttestek furcsán néztek ki, megdermedtek abban a helyzetben, amelyben elestek, mintha egyetlen masszává álltak volna össze.
A kocsiban szörnyű szag terjengett; vér, hullák és ürülék keveréke. Nagy erőfeszítésünkbe került, hogy ki tudtuk magunkat ásni a holttestek tömegéből”
– mesélte Schreier a vallomásában.
A halálvonatok halálos áldozatainak száma valószínűleg sokkal magasabb lett volna, ha nincs a közeli Marosvásárhely polgármestere, aki vizet tudott adni a vagonokban lévő zsidóknak, és Ioanid szerint sikerült eltávolítani a legtöbb, ha nem is az összes holttestet.
A Jászvásárban maradt zsidókat a város egy kijelölt, kijárási tilalom alatt álló, nyílt gettónak kialakított részébe kényszerítették, ahol állandó félelemben éltek a munkatáborokba való deportálástól, és rendszeresen el kellett szenvedniük a német és román katonák veréseit és kegyetlenkedéseit.
A halálos áldozatok pontos száma ismeretlen. Románia maga legalább 13 266-ra becsülte a számukat, míg mások szerint azonban legalább 15 000 zsidót öltek meg.
1946-ban a háború utáni román kormány 57 személyt állított bíróság elé a pogrom miatt, ahol mintegy 165 tanú, köztük számos túlélő vallomása hangzott el. A vádlottak közül a legtöbben életfogytiglani kényszermunkával járó büntetést kaptak, Antonescut pedig kivégezték.
