Ajvé: Oroszország komoly megtorlással fenyeget a litván blokád miatt

Oroszország „súlyos negatív következményekkel” fenyegette meg Litvániát, ha továbbra is megakadályozza, hogy orosz áruk az ún. Suwalki folyosó vasútvonalán eljussanak az 1945 óta Moszkva által tartott kalinyingrádi exklávéba.

Bekérette kedden az orosz külügyminisztérium Markus Ederer moszkvai uniós nagykövetet, és követelte a kalinyingrádi vasúti tranzit azonnali újraindítását, valamint kilátásba helyezte, hogy ellenkező esetben válaszintézkedéseket fog hozni.

Amint korábban megírtuk, a litván vasút korábban arról értesítette a kalinyingrádi vasúttársaságot, hogy június 18-tól megszünteti az uniós szankciók által érintett áruk tranzitját. Anton Alihanov, a kalinyingrádi régió kormányzója kijelentette, hogy a Litvánián keresztül történő tranzitkorlátozások miatt a kalinyingrádi régió kompállománya meg tud birkózni megnövekedett rakománymennyiséggel. Kalinyingrád megyébe a kőolajtermékek szállítása Litvánián keresztül nem állt le, ezek tranzitját a korlátozások augusztus 10-ig nem érintik.

Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője azt hangoztatta, hogy Litvánia ezzel a döntésével agresszívan lépett fel, túllépve a barátságtalan magatartás határait. Hozzátette:

Vilniusnak meg kell értenie, az, hogy Moszkva a kalinyingrádi tranzitra vonatkozó lépéseit ellenségesnek minősítette, azt jelenti, hogy „ez már nem a tárgyalások ideje”.

Nyikolaj Patrusev, az orosz biztonsági tanács titkára, aki kedden Kalinyingrádba utazott, hogy ott a régió kormányzójával megvitassa a kialakult helyzetet, kijelentette, hogy Moszkva hamarosan válaszolni fog a blokádra, és Litvánia lakói meg fogják érezni az ellenlépések hatását.

„Ez a legújabb példája annak, hogy Litvánia a nyugati országok ösztönzésére, a nemzetközi jog normáinak és elveinek megsértésével, blokád alá vette a területéről a kalinyingrádi régióba tartó áruk nagy csoportját. Ez a példa azt mutatja, hogy a Nyugatnak nem csak a szóbeli, hanem az írott nyilatkozataiban sem lehet megbízni”

– idézte a TASZSZ Patrusevet.

„Oroszország az ilyen ellenséges akciókra biztosan válaszolni fog. A vonatkozó tárcaközi intézkedések kidolgozás alatt állnak, hamarosan elfogadják őket. Ezek következményei komoly negatív hatással lesznek Litvánia lakosságára”

– tette hozzá a tisztségviselő.

Fokozódik a feszültség Oroszország és Litvánia között

Litvánia korlátozza a kalinyingrádi orosz enklávéba irányuló orosz vasúti áruszállítást.

Az EU moszkvai nagykövete szintén a TASZSZ-nak nyilatkozva közölte, hogy az Andrej Rudenko orosz külügyminiszter-helyettessel folytatott megbeszélésén kifejtette az unió elvi álláspontját Oroszország Ukrajna elleni agressziójával kapcsolatban. A misszióvezető emellett azt hangoztatta, a Kalinyingrádba irányuló vasúti tranzit korlátozásának kérdését diplomáciai úton kell megoldani.

Az orosz külügyminisztérium hétfői állásfoglalásban rámutatott, hogy Litvánia intézkedéseivel nemzetközi jogi kötelezettségeket sért, különösképpen az Oroszországi Föderáció és az EU 2002-ben elfogadott közös nyilatkozatát a Kalinyingrád megye és Oroszország többi része közötti tranzitforgalomról.

A kalinyingrádi orosz exklávé gazdaságfejlesztési minisztériuma kedden közzétette a litván tranzittilalom alá eső áruknak a listáját, amelyen egyebek között a 750 eurónál nagyobb értékű háztartási gépek, valamint az ezer eurónál drágább hangszerek is szerepelnek. A felsorolásba bekerültek továbbá „a mentőautók kivételével a szárazföldi, légi vagy tengeri személyszállításra szolgáló, 50 ezer eurót meghaladó értékű járművek”, ülőszékes felvonók, kötélpályák húzószerkezetei, az ötezer eurónál drágább motorkerékpárok, valamint ezek tartozékai és pótalkatrészei.

A 66 oldalas litván feketelista különböző luxuscikkekre, műtárgyak és régiségekre, biliárd- és golffelszerelésre is kiterjed, továbbá a telivér lovakra, a kaviárra, a szarvasgombára, valamint a szivarokra és a parfümökre. De szerepelnek rajta ipari berendezések, szerszámgépek és gyártóüzemek gépei, valamint építőanyagok – általánosságban mindazok a szankciókkal sújtott áruk, amelyeket az uniós országok nem szállíthatnak Oroszországba.

Ukrán banánhéj: A sziget és a folyosó

Robert C. Castel két olyan hadszíntérre hívja fel a figyelmet, amivel igen keveset foglalkozunk.