A felkorbácsolt közhangulatban nem lehetett kétséges a Rosenberg házaspár sorsa

69 éve, 1953. június 19-én végezték ki a New York közelében fekvő Sing Sing börtönben Ethel és Julius Rothenberget, akiket azzal vádoltak, hogy elárulták az amerikai atomtitkot a Szovjetuniónak.

Az amerikai hadsereg egyik hírközléssel foglalkozó laboratóriumában dolgozó, zsidó származású villamosmérnök, Julius Rosenberg és a színésznői ambíciókat dédelgető, de végül egy hajózási társaságnál titkárnőként elhelyezkedő Ethel Greenglass a harmincas években, a New York-i Kommunista Liga tagjaiként ismerkedtek meg, és 1939-ben kötöttek házasságot. Julius Rosenberg vélhetőleg 1942 körül lett szovjet ügynök, ettől kezdve több száz szigorúan bizalmas, katonai fejlesztésekkel kapcsolatos dokumentummal látta el kapcsolatát, sőt ő maga is több, a kommunista eszmékkel szimpatizáló munkatársát szervezte be.

Rosenberg akkor lett igazán értékes a szovjet hírszerzés számára, amikor megtudta, hogy sógora, David Greenglass a szigorúan titkos Manhattan-tervben – azaz az atombomba kifejlesztésén – dolgozik.

Rosenberg beszervezte Greenglasst, akin keresztül a Manhattan-terv több résztvevője szivárogtatott ki információkat: egy részük ezt meggyőződéses kommunistaként tette, mások pedig lelkiismereti okokból, mert úgy érezték, az Egyesült Államoknak nincs joga az atommonopóliumhoz. (A Szovjetunió és az Egyesült Államok a második világháború idején szövetséges volt ugyan, de gyanakvással figyelték egymást. Az amerikaiak nem kívánták megosztani az atomtitkot Sztálinnal, akiben a háborús győzelem után potenciális ellenfelet láttak. A szovjetek persze hatékony kémhálózatuk révén tudtak a projektről és több forrásból is lényegi információkhoz jutottak. Julius Rosenberg mellett két éven át a német-brit Klaus Fuchs és tőle függetlenül Theodore Alvin Hall amerikai fizikusok is szállítottak nekik képleteket és tervrajzokat.)

A Manhattan-projekt vezetője, aki tiltakozásként lemondott Nagaszaki után

Oppenheimert és számos munkatársát nagyon felháborította Nagaszaki bombázása, mivel katonai szempontból nem tartották szükségesnek a második atombomba ledobását.

Mivel az atomtitkot igen szigorúan őrizték, az amerikai vezetést sokkolta, amikor 1949-ben a Szovjetunió bejelentette, hogy rendelkezik atomfegyverrel és végrehajtott egy kísérleti atomrobbantást.

Washingtonban úgy vélték, mindez csak árulás eredménye lehet és hajtóvadászat indult az atomkémek után.

A CIA öt hónap múlva, 1950 elején letartóztatta Fuchsot, majd annak futárát, Harry Goldot. Gold vallomásában leleplezte másik forrását, Greenglasst, akin keresztül eljutottak a Rosenberg házaspárig.

Juliust 1950 júniusában, feleségét két hónappal később vették őrizetbe, hatalmas felhajtással övezett perük 1951 márciusában kezdődött. A 11 vádpont között volt nemcsak a nemzetbiztonságilag fontos információk kiadása külső hatalomnak, de tízmillió ember életének veszélyeztetése (mármint ha a szovjetek bevetik az atomfegyvert) és az 1950 óta zajló koreai háború kirobbantásában való bűnrészesség is. Rosenbergék végig tagadtak, senkire nézve nem tettek terhelő tanúvallomást, s az Ethel által gépelt jegyzetek – szakértők szerint – kevéssé vitték közelebb a szovjeteket az atomfegyverhez. (Az asszonyt valószínűleg csak azért helyezték vád alá, hogy nyomást gyakoroljanak férjére, de a számítás nem vált be.)

A házaspár helyzete mégis reménytelen volt, mert Greenglass vádalku – 15 évnyi fogház – fejében részletes beismerő vallomást tett, rájuk vallott számos Los Alamos-i szivárogtató és egy elfogott szovjet kém is.

A II. világháború végén az USA és a Szovjetunió versenyt futott a nácik térképeiért

A Harmadik Birodalom térképgyűjteményei és geodéziai adattárai bár nem hangzanak izgalmasnak, sorsdöntő jelentőséggel bírtak a hidegháború erőviszonyainak meghatározásában.

A per bizonyítékai és az eljárás menete a jogszerűség kereteit feszegette, de a felkorbácsolt érzelmi légkörben ezzel senki sem törődött sokat.

Az ítélet nem lehetett kétséges, Julius és Ethel Rosenberget 1951. április 5-én halálra ítélték.

A döntés világszerte, de az Egyesült Államokban is tiltakozást váltott ki. A Szovjetunió antiszemita és kommunistaellenes tettként bélyegezte meg az ítéletet, Rosenbergék védelmében felszólalt többek között a fizikus Albert Einstein, XII. Pius pápa, a festő Pablo Picasso és Diego Rivera, a rendező Fritz Lang és a francia író Jean-Paul Sartre, aki jogi lincselésnek minősítette a pert. Civilek kegyelmet követelő aláírásgyűjtést indítottak, az egyik legnagyobb amerikai szakszervezet csaknem ezer telephelyén a fekete munkások egy napra felfüggesztették a munkát. Ám Eisenhower elnök hajthatatlannak bizonyult, a Rosenberg házaspárt a Sing Sing börtönben 1953. június 19-én villamosszékben kivégezték.

Hidegháborús kémkedésért egyedül őket végezték ki, bár a mai napig sem sikerült sem a vád, sem a védelem igazát tisztázni.

Ethel öccse, az 1960-ban kiszabadult David Greenglass könyvében elismerte, hogy ő volt az egyik kém, aki a szovjetek részére információkat adott az amerikai atomkutatásokról és a robbanószerkezet kifejlesztéséről. A házaspár két fia több könyvben is azt állította: anyjuk nem vett részt a kémkedésben és bíróság elé sem lehetett volna állítani, az apjuk által szállított információknak kevés valódi értéke volt a szovjetek számára, és egyik Rosenberg sem szolgált rá a halálbüntetésre. A vasfüggöny mindkét oldalán hatalmas vihart kavaró ügy ihlette E.L. Doctorow Daniel könyve című regényét, amelyet Sidney Lumet vitt filmre, s a Nemzeti Színházban nagy sikerrel játszott Angyalok Amerikában című darabban is felbukkan Ethel Rosenberg szelleme.

Jogos volt-e a Rosenberg házaspár kivégzése?

Julius Rosenberget ideológiai beállítottsága révén hamar megtalálta az NKVD., akik Juliust mindössze pár nappal az 1941. decemberi Pearl Harbor elleni japán támadás után szervezték be.

További cikkeinket is megtalálja Facebook-oldalunkon.