Scholtz, Macron és Draghi Kijevben nyugtatja az ukránokat

Emmanuel Macron francia elnök, Olaf Scholz német kancellár és Mario Draghi olasz miniszterelnök csütörtökön közös útra érkezett Kijevbe, hogy támogatásukról biztosítsák Ukrajnát az orosz támadással szemben — számol be a Reuters.

A látogatás megszervezése hetekig tartott, mivel a három politikus igyekezett leküzdeni az Ukrajnán belüli kritikákat a háborúra adott válaszlépések miatt.

„Ez egy fontos pillanat. Az egység üzenetét küldjük az ukránoknak” – mondta Macron Kijevbe érkezésekor.

Arra a kérdésre, hogy miért éppen most kerül sor a látogatásra, az Elysée egyik tisztviselője azt mondta, hogy úgy gondolták, hogy

a legjobb, ha arra közvetlenül a jövő heti EU-csúcs előtt kerül sor, amikor is Kijevnek a 27 tagú blokkhoz való csatlakozási kérelmét kell megvitatni.

Az Európai Bizottságnak pénteken kell ajánlást tennie Ukrajna uniós tagjelölti státuszáról, amit a legnagyobb európai nemzetek egyelőre nem szívesen fogadnak.

Macron szerdán Romániában tartott beszédében azt mondta, hogy Európának ideje megnyugtatnia Ukrajnát az uniós ambícióit illetően.

„Olyan ponton vagyunk, amikor világos politikai jelzéseket kell küldenünk, nekünk, európaiaknak az ukrán nép felé”

– fogalmazott Macron.

Kijev azzal vádolja Franciaországot, Németországot és Olaszországot, hogy késlekednek Ukrajna támogatásával, mondván, csak lassan szállítanak fegyvereket, és hogy saját jólétüket Ukrajna szabadsága és biztonsága elé helyezik.

Olekszij Arestovics, Volodimir Zelenszkij ukrán elnök tanácsadója a Bild című német lapnak nyilatkozva a héten azt mondta, aggódik, hogy a három vezető nyomást gyakorol majd Kijevre, hogy fogadjon el egy Vlagyimir Putyin orosz elnöknek kedvező békeszerződést.

„Azt fogják mondani, hogy véget kell vetnünk a háborúnak, amely élelmezési és gazdasági problémákat okoz… és kerüljük el Putyin arcvesztését” – mondta Arestovics, utalva Macron megjegyzéseire, miszerint létfontosságú, hogy ne alázzuk meg az orosz vezetőt.

Draghi erre az aggodalomra reagálva kedden azt mondta, fontos, hogy a béketárgyalások minél hamarabb megkezdődjenek, de hozzátette, hogy ezeknek „olyan feltételekkel kell zajlaniuk, amelyeket Ukrajna elfogadhatónak tart”.

Zelenszkij várhatóan sürgetni fogja a három politikust, hogy küldjenek több fegyvert, és hogy segítsenek nehéz helyzetben lévő hadseregének az orosz megszállók elleni harcban.

Ukrajna különösen bírálta Németország katonai segélyeit, és az ország berlini nagykövete, Andrij Melnyk azt mondta az NTV német műsorszolgáltatónak, hogy elvárja Scholztól, hogy átadja a régóta ígért, de még le nem szállított nehézfegyvereket.

Scholz visszautasította azokat a vádakat, hogy visszatartotta volna a katonai támogatást, mondván, hogy Németország Ukrajna egyik legnagyobb katonai és pénzügyi támogatója, és időbe telik az ukrán katonák kiképzése az általa felajánlott kifinomult tüzérségi rendszerek használatára.

Ukrán banánhéj: A sziget és a folyosó

Robert C. Castel két olyan hadszíntérre hívja fel a figyelmet, amivel igen keveset foglalkozunk.