Orosz segítséget kér a donyecki vezető a városok ukrán lövetése miatt

További szövetséges, elsősorban orosz erőket kell bevetni amiatt, hogy az ukrán fegyveres erők egyre intenzívebben lövik Donyecket és a szakadár területek más városait – közölte Gyenyisz Pusilin, a „Donyecki Népköztársaság” vezetője hétfő esti Telegram-bejegyzésében.

Pusilin szerint „az ellenség szó szerint átlépett minden határt”, tiltott hadviselési módszereket alkalmaz, Donyeck lakó- és központi kerületeit lövi, és tűz alá vette a köztársaság más városait is.

„Ezzel kapcsolatban egyetértés született, hogy a szövetséges erők, elsősorban az Oroszországi Föderáció, minden szükséges további erőt be fognak vetni”

– írta Pusilin.

A csak Moszkva által függetlennek elismert szakadár köztársaság vezetője szerint az ukrán fegyveres erőknek még mindig elegendő fegyverük maradt ahhoz, hogy tüzérségi csapásokat tudjanak végrehajtani, ezért a helyi hivatalok vezetőit arra utasították, hogy csak a minimális létszámot foglalkoztassák a munkahelyeken, a legtöbb alkalmazottat pedig irányítsák át távmunkára. Ugyanilyen ajánlást kaptak a magánvállalkozások is.

A donyecki hatóságok szerint az ukrán erők hétfőn „az egész konfliktus alatt példátlan erejű és hosszúságú” tüzérségi támadást intéztek a szakadár köztársaság székhelye ellen; két óra alatt közel 300 sorozatvető-rakétát és tüzérségi lövedéket lőttek ki.

A NATO-szabvány szerint 155 milliméteres kaliberű lövedékből a nap folyamán több, mint száz becsapódást regisztráltak, de lőttek Grad és Uragan rendszerből is.

Donyeckben hétfőn három civil életét vesztette és legkevesebb másfél tucatnyian megsérültek az ukrán tüzérségi csapások következtében. A RIA Novosztyi hírügynökség szerint találat ért egy szülőotthont is.

Oroszország és Ukrajna víz alatti aknák használatával vádolja egymást

Az ukrajnai háború következtében a világ globális élelmiszerválsággal néz szembe – és a probléma egy részét a tengeri aknák jelentik.