Ursula von der Leyen erkölcsi kötelességnek nevezte Ukrajna újjáépítését

A legfrissebb hírekért kövessen minket a Google-ön!

Ukrajnát újra kell építeni, és meg is fogjuk tenni – hangoztatta Rómában Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke.

Ursula von der Leyen a Bauhaus mozgalomnak szentelt nemzetközi fesztivál római programsorozatának megnyitójára érkezett az olasz fővárosba. Megnyitó beszédében kifejtette: az Európai Bizottság éppen csütörtökön kezdett el egyeztetni a harci műveletekben lerombolt Mariupol polgármesterével, valamint ukrán mérnökökkel a város újjáépítéséről.

Mariupol jelenleg az orosz erők kezén van.

„Újraépítjük Ukrajnát: meg kell tennünk, és meg is fogjuk tenni, mivel erkölcsi kötelességünknek tartjuk” – jelentette ki az Európai Bizottság elnöke.

Célnak nevezte az orosz gáztól függés csökkentését is, amelynek szükségességére szerinte éppen az ukrajnai háború döbbentett rá.

Hangsúlyozta, hogy az európai uniós intézmények az energiaár növekedésétől és az ökológiai átmenettől leginkább sújtott családok támogatási módozatain dolgoznak.

„A pandémiában láttuk, mennyire nehéznek bizonyult a vakcinák beszerzése, és rájöttünk, hogy valójában gyártásuk technológiájára volt szükségünk. Most ugyanaz történik: fenntartható technológiák fejlesztésére van szükség élelmiszer és energia gyártására” – jelentette ki.

Ki fogja újjáépíteni Ukrajnát?

„Ki fogja tehát fizetni Ukrajna Marshall-tervét? Ma a válasz névlegesen „a Nyugat”: az Egyesült Államok, az EU, a Világbank és így tovább. De holnap?”

“Ursula von der Leyen erkölcsi kötelességnek nevezte Ukrajna újjáépítését” bejegyzéshez 5 hozzászólás

  1. A Káin és Ábel testvér gyilkosságban az anyafarkas szerepét vállaló erkölcs korszakalkotó szélhámosság amit megoszthat partnereivel a világ tönkretételében.

  2. Senki, de az égvilágon senki nem hatalmazta fel a sok kölköt ellö de reménytelenül ostoba kocát
    hogy 500 millió európai ember nevében nyilatkozzon!
    Èn egy garast sem adnék Ukrajnának
    és megeshet hogy mire a háború véget ér nem is fog létezni Ukrajna!
    /csak Novorosszija és egy Lemberg körüli terület, amit szépen sutyiban sunnyogva megszállnak a polákok)

  3. „Ukrajnát újra kell építeni, és meg is fogjuk tenni „. Ott ahol az oroszok járnak és szétlőnek mindent, épületet katonát, nem tartom valószínűnek, hogy mi építkezni fogunk! Részünkről ostobaság lenne egy Oroszországhoz csatolt területet újjáépíteni.

  4. Ukrajna fel lesz osztva, Délkeleti részt viszik az oroszok, középen marad valami Kiev körül, és a nyugati rész meg csatlakozni kíván a NATO-hoz és az EU-hoz Lengyelországgal való egyesüléssel

  5. Építse újjá Ukrajnát az aki lerombolta! Amúgy ez csak vágyálom, de:
    Magyarországot és Budapestet a borzalmas háború után apáink és nagyapáink a saját kezükkel építették újjá, senki nem segített nekik. Nos az ukránok a háború után tűrjék fel az ingük ujját és építsék fel a lerombolt házaikat!