Megindulhat az ukrán gabonaexport a Fekete-tengeren

Elfogadhatónak nevezte szerdán Mevlüt Cavusoglu török külügyminiszter az ENSZ-nek azt az elképzelését, amely szerint egy tengeri folyosón újraindítanák az ukrán gabonaexportot a Fekete-tengeren.

Szergej Lavrov orosz külügyminiszterrel Ankarában tartott megbeszélése után a török miniszter arról beszélt, hogy az ENSZ terve „ésszerű és megvalósítható”, de erről még további tárgyalásokat kell tartani Moszkvával és Kijevvel, hogy garantálni lehessen a hajók biztonságát.

Cavusoglu jelezte: legitimnek tartja Oroszországnak azt a követelését, hogy oldják fel az orosz mezőgazdasági exportra kivetett szankciókat annak érdekében, hogy újraindulhasson az ukrán gabonaexport.

„Ha megnyitjuk a nemzetközi piacot az ukrán export előtt, akkor úgy véljük, legitim lenne feloldani az orosz exportot akadályozó intézkedéseket is”

– mondta a török külügyminiszter. Cavusoglu kifejezetten az orosz gabona- és műtrágyaexportra utalt, amelyet ugyan nem érintenek közvetlenül a Moszkvával szembeni nyugati szankciók, viszont a banki tranzakciók felfüggesztése gyakorlatilag ellehetetleníti azokat.

Visszatérhet az éhínség Afrikába az Oroszország elleni szankciók miatt

Az Afrikai Unió elnöke felhívta a figyelmet arra, hogy az afrikai országok „rendkívül aggódnak” az európai büntető-intézkedések miatt.

Az Ukrajna ellen február végén indított orosz támadás következtében leálltak Ukrajnának a Fekete-tengerről indított gabonaszállítmányai, ami globális élelmiszerválság veszélyét vetíti előre. Az ENSZ szorgalmazza, hogy Oroszország, Ukrajna és Törökország jusson megállapodásra az exportot lehetővé tevő tengeri folyosó biztosításáról. Törökország felajánlotta, hogy egy ilyen megállapodás keretében török hadihajók kísérhetnék – a jelenleg orosz blokád alatt álló – ukrán kikötőkből induló teherhajókat.

A háború előtt havonta a világ búzaexportjának 12, a kukorica 15 és a napraforgóolaj kivitelének 50 százaléka Ukrajnából indult. Jelenleg mintegy 20-25 tonna gabona áll blokád alatt, ez őszre akár 70-75 tonnára is emelkedhet – figyelmeztetett Volodimir Zelenszkij ukrán elnök hétfőn.

Szerhij Ivascsenko, az ukrán gabonakereskedők egyesületének (UGA) vezetője egy szerdai online konferencián azt mondta, hogy

Törökországnak nincs elég hatalma ahhoz, hogy a Fekete-tengeren garantáljon egy tengeri folyosóról szóló esetleges megállapodást.

Felhívta a figyelmet arra, hogy akár két-három hónapot is igénybe vehet az, hogy eltávolítsák a tengeri aknákat.

Kijev és Moszkva kölcsönösen vádolja egymást a Fekete-tenger partja közelében elhelyezett aknákért. Szergej Lavrov a szerdai ankarai sajtótájékoztatón megjegyezte, hogy Oroszország már megtette a maga részét a térség aknamentesítése érdekében, most Ukrajnán a sor, hogy eltávolítsa a tengeri aknákat a kikötőiből. Az orosz tárcavezető leszögezte: Moszkva „kész garantálni az ukrán kikötőket elhagyó ukrán hajók biztonságos elhaladását”. Hozzátette, hogy a megoldás elméletileg lehetséges is Törökország segédkező ajánlatának köszönhetően.

Az orosz külügyminiszter igyekezett csillapítani az élelmiszerválság fenyegetésével kapcsolatos globális aggályokat, azzal érvelve, hogy az „valójában csekély probléma”.

Putyin szívesen segítene a globális élelmiszerválság megoldásában

Biztosította Erdogant, hogy kész műtrágyát és mezőgazdasági terméket exportálni a globális élelmiszerpiacra, ha feloldják a vonatkozó oroszellenes szankciókat.